Ugrás a tartalomra

A visegrádi országok felgyorsítanák a fejlesztési terveiket

2021.07.09
15:29
2021.07.09
15:59
Forrás
MTI
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Ljubljanában, a visegrádi csoport és Szlovénia kormányfői csúcstalálkozóját követően azt mondta: a Fejlesztési projektjeiket szeretnék továbbvinni, illetve felgyorsítani a visegrádi országok.

Kulcsfontosságú beruházás a visegrádi országok közötti gyorsvasúti összeköttetés, hiszen egész Közép-Európában nincs elég gyorsvasút - mondta a tárcavezető. Kiemelte, ezért is döntött úgy a négy visegrádi ország, hogy megépíti a Budapestet Varsóval összekötő gyorsvasutat, amely keresztül halad majd Pozsonyon, illetve Csehországon is. A magyarországi megvalósíthatósági tanulmány elkészült, elsőként a négy ország közül. Ezért szeptemberre össze is hívták a V4-ek közlekedési munkacsoportját - tette hozzá.

Szlovénia az uniós csatlakozása óta hagyományosan jól együttműködik a visegrádi csoporttal, és gyakran koordinálják prioritásaikat - jelentette ki Janez Jansa szlovén kormányfő. Örömének adott hangot, hogy vendégül láthatja a visegrádi országok miniszterelnökeit, egyben megköszönte azt a támogatást, amelyet Szlovéniának nyújtottak a világjárvány alatt. míg az Európai Unió nem tudta a segítséget megszervezni, ezek az országok védőfelszereléssel és oltóanyaggal támogatták Szlovéniát - mondta.

visegrádi csoport
Szijjártó Péter
Ljubljana

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.