Ugrás a tartalomra

Viszálykeltés volt a cél?

2012.11.13
20:18
Ivica Dačić szerint a lehallgatási botránnyal viszályt próbáltak szítani a kormány köreiben
Ivica Dačić szerint a lehallgatási botránnyal viszályt próbáltak szítani a kormány köreiben. Az üggyel kapcsolatban nyomoz az ügyészség, és a rendőrség belső ellenőrzése is folyamatban van. A szerb miniszterelnök elmondta, Aleksandar Vučićtyal teljesen egyetértenek a nyomozás lefolytatásával kapcsolatban. (Tanjug)   Mišković hallgatózik? (2012-11-04 - 19:26) Még mindig nincs előrelépés Aleksandar Vučić kormányfőhelyettes és Tomislav Nikolić köztársasági elnök telefonjának lehallgatása ügyében. Úgy tűnik, belebukhatnak a szerbiai rendőrség vezetői a lehallgatási botrányba. Ivica Dačić kormányfő azt ígérte, hogy a teljes rendőri vezetést leváltja, őrizetbe veteti, és bíróság elé állíttatja, ha kiderül, hogy ők a felelősek Tomislav Nikolić államfő és Aleksandar Vučić miniszterelnök-helyettes telefonjának a lehallgatásáért. A szerb miniszterelnök a Blic című napilapnak nyilatkozva arról is beszélt, hogy kezdeményezni fogja a vonatkozó jogszabályok módosítását, mert ezzel szorosabb polgári ellenőrzés alá kerülne a rendőrség munkája. Ismét hangsúlyozta, hogy neki, belügyminiszterként, semmi köze nem volt a történtekhez. Mint mondta: a törvény értelmében a rendőrséget a rendőrfőkapitány irányítja, a miniszternek nem feladata a rendőrségi akciók jóváhagyása, ahogy az sem, hogy lehallgatásokat és megfigyeléseket engedélyezzen.



A botrányt kirobbantó kormányfőhelyettes gyanúja szerint üzleti körök rendelték meg a lehallgatásokat korrupt rendőröktől. Egy a témával foglalkozó cikk megállapítja, hogy a lehallgatás egybeesik az Aleksandar Vučić és Miroslav Mišković üzletember között kialakult szópárbaj idejével, amikor a kormányfőhelyettes kijelentette, hogy Miškovićnak tudnia kell: nem erősebb az államnál. Arról is beszámol, hogy a telefonbeszélgetések lehallgatása alapján megtudták Aleksandar Vučić tervezett útjait is, ez eljutott az alvilágba, aminek következtében növelni kellett a biztonsági szakemberek létszámát. A kormányalelnök védelméről a katonaság mellett most már a BIA fegyveresei is gondoskodnak. Saša Janković köztársasági ombudsman reményét fejezte ki, hogy hamarosan felfedik a lehallgatási ügy mögött álló személyek kilétét, akik így felelni fognak tetteikért. Emlékeztetett, hogy a szerbiai alkotmány szavatolja a kommunikáció titkosságára vonatkozó jogot, amelytől csak bírósági rendelkezés esetén lehet eltérni, ebben az esetben is csupán akkor, ha az állam biztonsága van veszélyben, vagy ha az illető ellen büntetőjogi eljárás van folyamatban. A legnagyobb gond az adatvédelmi biztos szerint az, hogy nem is lehet tudni, valójában hány hasonló eset történik meg az országban évente. Az egyik telefonszolgáltató adatai szerint 270 ezer alkalommal fordult ez elő.   „Fejek hullhatnak” a lehallgatás miatt 2012.11.03. 16:50 Belebukhatnak a szerbiai rendőrség vezetői a lehallgatási botrányba. Ivica Dačić kormányfő azt ígérte ugyanis, hogy a teljes rendőri vezetést leváltja, őrizetbe véteti és bíróság elé állíttatja, ha kiderül, hogy ők a felelősek Tomislav Nikolić államfő és Aleksandar Vučić miniszterelnök-helyettes telefonjának a lehallgatásáért. A szerb miniszterelnök a Blic című napilapnak nyilatkozva arról is beszélt, hogy kezdeményezni fogja a vonatkozó jogszabályok módosítását, mert ezzel szorosabb polgári ellenőrzés alá kerülne a rendőrség munkája. Ismét hangsúlyozta, hogy neki, belügyminiszterként, semmi köze nem volt a történtekhez. Mint mondta: a törvény értelmében a rendőrséget a rendőrfőkapitány irányítja, a miniszternek nem feladata a rendőrségi akciók jóváhagyása, ahogy az sem, hogy lehallgatásokat és megfigyeléseket engedélyezzen. (Blic)   Lehallgatják Nikolićot és Vučićot (2012-11-02 - 15:27) Lehallgatták Aleksandar Vučić kormányfőhelyettes és Tomislav Nikolić köztársasági elnök telefonját. Vučić lehallgatását három napja rendelték el, Nikolićot viszont már hosszabb ideje megfigyelik – közölte a Biztonsági-informatív Ügynökség. A politikusok lehallgatását állítólag valaki a Belügyminisztériumból rendelte el, ahogy a sajtó fogalmaz, a rendőrség csúcsvezetéséből. Ivica Dačić belügyminiszter nem tudott róla. Legalábbis ő ezt mondja. Ivica Dačićnak semmi köze a köztársasági elnök és a kormányfőhelyettes telefonbeszélgetéseinek lehallgatásához. A belügyminiszter szerint erre a háta mögött adtak parancsot. A rendőrség keresi az ismeretlen tetteseket – tette hozzá. httpv://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=d3KhsZ4RjdI Hasonló bűncselekmények nem fordulhatnak elő a jövőben, ennek érdekében változásokra lesz szükség a szerbiai rendőrség berkein belül. Az igazságszolgáltatásban nem dolgozhatnak olyan személyek, akik ilyen esetekkel hozhatók kapcsolatba. Hamarosan új igazgatója lesz a szerb rendőrségnek, pályázatot írunk ki a közeljövőben – tette hozzá Ivica Dačić. A belügyminiszter azt mondta: az illetékesek mindent megtesznek annak érdekében, hogy mielőbb tisztázódjon az ügy. Az is előfordulhat, hogy a legközelebbi munkatársait kell eltávolítani az állásukból. Tomislav Nikolić államfő és Aleksandar Vučić első miniszterelnök-helyettes nyíltan kijelentették, hogy poloskával hallgatták le a telefonbeszélgetéseiket. Két napja merült fel bennük a gyanú, hogy ez történik velük. Tomislav Nikolić azt várja az illetékesektől, hogy mielőbb járjanak az ügy végére. Szavai szerint Szerbiában nem lehet ilyen viperafészekben élni.  

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű