Ugrás a tartalomra

A VMSZ és az SZHP közös választási rendezvénye Belgrádban

2018.02.14
09:12
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
A Vajdasági Magyar Szövetség azért indul a Szerb Haladó Párttal közösen a belgrádi önkormányzati választáson, mert így a vajdasági magyar párt helyi szinten is meg tud jelenni a fővárosban.

A Vajdasági Magyar Szövetség azért indul a Szerb Haladó Párttal közösen a belgrádi önkormányzati választáson, mert így a vajdasági magyar párt helyi szinten is meg tud jelenni a fővárosban, és nemcsak a köztársasági képviselőházban tudja majd képviselni a magyarság érdekeit – hangzott el kedden Belgrádban a VMSZ és az SZHP közös választási rendezvényén, ahol a szavazópolgároknak bemutatkozott, illetve bemutatta választási terveit Nebojša Marjanović, a VMSZ belgrádi szervezetének elnöke is.     

A Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt belgrádi választási rendezvényén a legégetőbb fővárosi kérdésekről esett szó, de azokról a tervekről is, amelyek a közeljövőben vonzóak lehetnek a Belgrádba látogatók számára. Ilyen a tervezett metró megépítése, a Belgrád a vízen projekt befejezése, de ide tartozik például a kisgyermekes családok vagy a várandós nők támogatása is. Marija Obradović, a Szerb Haladó Párt alelnöke szerint minden értelemben ki kell bővíteni Belgrád határait, és ebbe beletartozik a VMSZ-szel történő együttműködés is. Marija Obradović, alelnök, SZHP: „Kiváló az együttműködés köztársasági és tartományi szinten, természetes az, hogy Belgrádban is jó kollégák és partnerek legyünk.”

Nebojša Marjanović, a VMSZ belgrádi városi szervezetének elnöke a Szerb Haladó Párt listáján a biztos befutónak tűnő 43. helyen szerepel. Elmondta, a választásokat követően azt reméli, hogy továbbra is a magyar-szerb kapcsolatok javításán tud dolgozni, és a VMSZ városi képviselőjeként azt tervezi, hogy a magyarság számára fontos emlékműveknek, például Hunyadi János szobrának a felállítását is kezdeményezheti majd. Nebojša Marjanović, belgrádi elnök, VMSZ: „Továbbra is a szerb-magyar barátság megerősítését jelentő dolgokkal fogunk foglalkozni, olyan kérdésekkel, amelyek minden belgrádi számára fontosak, hiszen mi elsősorban belgrádiak vagyunk, a tagjaink többsége itt született. A többi között figyelni fogunk azokra a projektekre, amelyek a szerb és a magyar népet összekötik.”

A VMSZ a Szerb Haladó Párttal közös listán indul Belgrádban, így a fővárosban már nemcsak a köztársasági parlamentben, hanem városi szinten is meg tud jelenni a vajdasági magyar párt – hangsúlyozta Pásztor Bálint köztársasági parlamenti frakcióvezető. Pásztor Bálint, köztársasági parlamenti frakcióvezető, VMSZ-DCSP: „Lévén, hogy nagyjából ötezer ember él Belgrádban még mindig, aki magyarnak vallja magát, természetes, hogy nekünk is vannak elképzeléseink ennek a városnak a fejlesztésével kapcsolatban, és ezeket az elképzeléseket akkor tudjuk megvalósítani, ha mandátumhoz jutunk.”

A Szerb Haladó Párt listáját, az Aleksandar Vučić – Mert szeretjük Belgrádot elnevezésű listát párton kívüliként Zoran Radojičić sebész vezeti. A 110 tagú lista mintegy háromnegyedét párton kívüli személyek teszik ki, közöttük tanárok, művészek, sportolók és egyéb neves közéleti személyiségek. A belgrádi önkormányzati választást március 4-én tartják. 

VMSZ
SZHP
Belgrád

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.