Ugrás a tartalomra

A VMSZ is a tagja lett a CDI-nek

2018.11.27
17:52
2020.02.24
19:00
Forrás
MTI
A Vajdasági Magyar Szövetség is tagja lett a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő CDI-nek.

Ezt tudatta Németh Zsolt, a Fidesz-frakció külügyi kabinetjének a vezetője kedden az MTI-vel. Telefonon nyilatkozva elmondta: a szervezet közgyűlése a Fidesz mellett - amely évek óta tagja a CDI-nek - négy magyar pártot is a tagjai közé fogadott a közgyűlési döntésével. Tag lett a KDNP, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Vajdasági Magyar Szövetség, valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. 

Németh Zsolt
CDI
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.