Ugrás a tartalomra

A VMSZ válasza az MM közleményére

2017.10.25
16:22
2024.03.19
08:37
Forrás
VMSZ közlemény
A VMSZ közleményében úgy fogalmaz, senki sem állította azt, amit most az MM cáfol.

Pásztor István sohasem kerülte meg a vajdasági magyar közösséget érintő közéleti kérdéseket, nyíltan foglalt állást a szerb belpolitikai és anyaországi, valamint a határon túl élő magyar közösségeket érintő politikai kérdésekben - áll a VMSZ szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. A Magyar Mozgalom által tegnap kiadott közleményben az olvasható, hogy Pásztor István október 23-i ünnepi beszédének részeként félrevezette a közvéleményt, mert azt mondta, az MM egyszerre épít szélsőséges és nemzetellenes kapcsolatokat is. A VMSZ mai közleményében erre is reagált, miszerint Pásztor beszédében a következőket mondta: a Magyar Mozgalom egyszerre tudott kapcsolatot építeni a szélsőséggel és a nemzeti erővel szembeni politikai opcióval. A VMSZ úgy fogalmaz, senki sem állította azt, amit most az MM cáfol. A Magyar Mozgalom a kerítésépítés, Magyarország migrációs politikája, a kvótareferendum kapcsán nem a nemzeti erők mellett foglalt politikai állást, meglehetősen egyértelmű helyzetet teremt, azonosulást a nemzeti erővel szembeni politikai opcióval - áll a Vajdasági Magyar Szövetség közleményében. A továbbiakban a VMSZ ezt a kérdést lezártnak tekinti, a Magyar Mozgalom közleményére a tisztánlátás és helyzetértékelés szándékával válaszolt.

Vajdasági Magyar Szövetség
Pásztor István
Magyar Mozgalom
közlemény

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.