Ugrás a tartalomra

Vučić: Az állam átvállalja az üzemanyag árának egy részét

2022.03.08
21:54
2022.03.08
22:15
Forrás
B92, Szerbiai RTV, Tanjug
Aleksandar Vučić szerb államfő a B92 műsorában elmondta, a cél az, hogy az üzemanyag literenkénti ára ne haladja meg a 181 dinárt, míg a mezőgazdászok továbbra is annyiért kaphassák, mint amennyiért eddig vásárolták a NIS töltőállomásain.

Az üzemanyagár stabilizálása érdekében a szerb állam lemond a teljes jövedéki adó 20 százalékáról, így a lakosok minimális drágulást tapasztalnak majd, a gazdák pedig támogatásban részesülnek, hogy legalább még másfél hónapig a mostani áron vásárolhassák az üzemanyagot - magyarázta az államfő. Hangsúlyozta, az állam jelenleg a megtakarításait költi.

Szerbia csökkenteni fogja a vámot bizonyos termékek behozatala esetében, így például a kőolaj harmadik országból történő importálásakor, hogy ezáltal biztosítsa a piac ellátását - mondta Vučić.

Az orosz-ukrán válságra reagálva a szerb államfő elmondta, örülne, ha megállapodásra jutna a két fél, de nem hiszi, hogy erre sor kerül. Szerinte folytatódik az orosz offenzíva, és erősebb lesz mint a három nappal ezelőtti. Mint fogalmazott, Szerbia feladata követni az eseményeket, amelyek kihatással lesznek az országra is. Amerika már betiltotta az orosz kőolaj importját, és a szerdai nap folyamán várható az Európai Unió ezzel kapcsolatos döntése – tette hozzá.

Az államfő kitért arra az intézkedésre is, miszerint csütörtöktől Szerbia megtiltja a liszt, a kukorica, az olaj és a szén külföldre szállítását.

Aleksandar Vučić
Ukrajna
gazdaság
üzemanyag

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.