Ugrás a tartalomra

Vučić: az emberek érezni fogják a gazdasági reformok hatását

2017.08.10
15:44
2017.10.04
12:19
Forrás
(Tanjug, fotó: Tanjug/Dragan Kujundžić)
Az államfő szerint a tény, hogy a bútorforgalmazó és gyártó svéd IKEA cég az állam területén is megjelent, annak a bizonyítéka, hogy Szerbia egy folyamatosan fejlődő stabil ország.

Jövő év végére akár az 500 eurót is elérheti a szerbiai átlagbér értéke – nyilatkozta a Pink televíziónak adott interjújában Aleksandar Vučić. Szerbia államfője elmondta: az emberek érezni fogják a gazdasági reformok hatását. Kiemelte: az életszínvonal nem fog azonnal a tízszeresére emelkedni, de az a tény, hogy a bútorforgalmazó és gyártó svéd IKEA cég az állam területén is megjelent, annak a bizonyítéka, hogy Szerbia egy folyamatosan fejlődő stabil ország – tette hozzá Vučić. A köztársasági elnök kifejtette: a vállalatóriásnak köszönhetően eddig több mint 400 fiatal kapott munkát. A jövőben pedig az életszínvonal minősége is javulhat.

 

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.