Ugrás a tartalomra

Vučić: Döntő jelentőségűek az oroszokkal aláírt megállapodások

2019.01.18
16:06
2019.01.18
17:40
Forrás
Pannon RTV
Döntő jelentőséggel bír az együttműködés az energetika területén Oroszországgal, és amennyiben megvalósul az orosz gázmegállapodás, Szerbia helyzete felértékelődik – jelentette ki Aleksandar Vučić.

A szerb államfő mai sajtótájékoztatóján elmondta, Szerbia védelmi ereje jelentőse meg fog növekedni 2020 közepéig, illetve még az idén hét helikopter érkezik Oroszországból. A Vlagyimir Putyin csütörtöki látogatása kapcsán tartott sajtótájékoztatón Aleksandar Vučić kiemelte, elégedett az orosz elnök látogatásával, valamint a Szent Száva templomnál gyülekező polgárokkal is, akik kivételes vendégszeretet és felelősséget tanúsítottak. Hozzátette, a rendőrség adatai szerint több mint százezer ember fogadta az orosz elnököt Belgrádban.

 

Aleksandar Vučić sajtótájékoztatóján rámutatott arra, hogy az energetikai együttműködés Oroszországgal elengedhetetlen Szerbia fejlődése érdekében. Az Oroszországgal kötött gázmegállapodás sorsdöntő jelentőségű az ország fejlődése szempontjából - mondta a szerb elnök. Leszögezte: „Mi ezt központi gázvezetéknek hívjuk, 402 kilométer hosszú. Ez lényeges infrastrukturális és stratégiai szempontból is fontos Szerbia számára. Hatalmas befektetésről van szó, a költségeket el fogja osztani az orosz és a szerb fél. Azt majd később fogjuk látni, hogy milyen arányban, milyen százalékban, de ez hatalmas jelentőséggel bír Szerbia jövőjére, Szerbia iparosodására, Szerbia fejlődésére, a bruttó hazai termék növekedésére.”

Ez a gázvezeték a Török Áramlat részeként a bolgár-szerb határtól a szerb-magyar határig húzódik majd. A szerb államfő elmondta, az orosz elnök ismét megerősítette az álláspontját Koszovóval kapcsolatban és a támogatásáról biztosította Szerbiát a téma kapcsán. A szerb elnök aláhúzta: „Arra kérem a partnereinket az Európai Unióban, hogy még erőteljesebben hassanak Pristinára, hogy töröljék el a vámokat, mert úgy vélem fontos, hogy a jövőben folytassuk a tárgyalásokat a szerbek és az albánok közötti viszonyról. Kérem őket, hogy az ő kéréseik, nem nevezném ezeket nyomásgyakorlásnak az albán oldalra nézve, legyenek világosak, határozottak és nem azért, mert ennek örülnék, és nem azért, hogy azt mondjam, hogy a másik oldal a hibás, hanem tényleg különösen fontos, hogy folytassuk a tárgyalásokat.”

2020 közepéig jelentősen megnő Szerbia védelmi ereje - mondta Vučić a sajtótájékoztatón. A szerb államfő kifejtette, még az idén több harci és szállító helikopter érkezik, a szerb-orosz katonai-műszaki együttműködés keretében.

Vlagyimir Putyin
gázvezeték
energetika

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.