Ugrás a tartalomra

Vučić elégedett a kormány munkájával

2017.10.16
14:20
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
A szerb államfő nem érti, mi alapján kritizálják a kormány munkáját.

Ne sértegessék azoknak az embereknek a hatalmas munkáját és óriási igyekezetét, akik sokat dolgoznak, inkább tiszteljék őket - ezt üzente a kormányt bírálóknak Aleksandar Vučić. A szerb államfő hozzátette: mindenben támogatja az ország kormányát és Ana Brnabić miniszterelnököt. Vučić kiemelte: elégedett a kormányfő munkájának első száz napjával és a kabinetnek továbbra is így kell dolgoznia, keményen és felelősségteljesen.     

A szerb államfő Bosznia-Hercegovina Elnökségének soros elnökével, Dragan Čovićtyal tartott közös sajtótájékoztatóján beszélt a szerb kormány munkájáról. Azt mondta: érzékenyen érintette, hogy a hatalmi koalíció az elmúlt négy esztendőben elért sikereit és eredményeit bírálják valakik, akik mindig elégedetlenkednek. Vučićnak különösen az fáj, hogy a fizetés- és nyugdíjemelésekről, valamint a szerb katonaság korszerűsítéséről egyesek nem mondanak igazat. Az államfő emlékeztetett: a nyugdíjasok egyszeri, ötezer dináros segélyt kapnak. A tanítóknak 11 százalékkal magasabb bérük lesz, mint a csökkentések előtt, az egészségügyi technikusok 10, a szociális szférában dolgozóknak 9, a hivatásos katonáknak és a rendőrség dolgozóinak meg az adóhivatalnokoknak 10 százalékkal emelkedik a fizetésük. Ettől csak az elnöki kabinetben, a kormányban és a képviselőházban dolgozók béremelése lesz kisebb.

Aleksandar Vučić, szerb államfő: „Az átlagfizetés januárban vagy márciusban 450 euró lesz, a mostani 350 euró helyett. Mondják meg tisztességesen, vajon mi 20 százalékkal többet dolgoztunk? Közülünk mindannyian 20 százalékkal többet dolgoztunk és 20 százalékkal többet kerestünk? Vagy ezt a kormány húzta ki. Mert biztos, hogy mindenki 5-10 százalékkal többet dolgozott, azért is sikerült most ez. Minden egyéb a kormány fegyelmezettségének és felelősségének köszönhető.”

És egyeseknek megint nem jó - mondta az államfő. Feltette a kérdést: vajon a világ melyik országában nem számít nagynak a 10 százalékos béremelés? Németországban? Mert ott 2 százalékkal emelik a fizetéseket. Igaz, hogy ott jóval nagyobbak a keresetek, de többet is dolgoznak - tette hozzá Aleksandar Vučić, és feltette a kérdést: mit szeretnének azok, akik a hatalmat bírálják? Választásokat? Mert akkor nyilván nincsenek tisztában a közvélemény-kutatások eredményeivel. „Ha akarják, csinálják. Csak aztán ne jajgassanak megint. Meg ne csodálkozzanak, ha a saját kis zárt csoportjaikban a közösségi oldalakon azt hitték, többségben vannak, aztán meg a jó Isten a bűnös. Három hónap kell nekik, hogy felfogják, tisztességesen veszítettek, és hogy valami a fejeikben történt, amire nem számítottak. Tehát nem ajánlanám nekik, de mi ettől sem szökünk el.”

A szerb államfő a Bosznia-Hercegovina Elnökségének soros elnökét látta vendégül. Dragan Čović a közös sajtótájékoztatón kiemelte: országában három államalapító nemzet van, egyik sem domináns, mindegyik egyenjogú. Beszélt a büntetőjogról, amelynek függetlennek kell lennie, függetlenül attól, hogy Bosznia jó viszonyt ápol Horvátországgal és Szerbiával is. A kilencvenes évek polgárháborúját persze minden nemzet másként éli meg és Bosznia sajnos még nem lett valódi jogállam - emelte ki Čović, a közelmúltban Naser Orić egykori srebrenicai katonai rendőr parancsnok felmentő ítéletét firtató újságírói kérdésre reagálva.

Aleksandar Vučić
ellenzék
kormány

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.