Ugrás a tartalomra

Vučić és Hoti vasárnap Brüsszelben tárgyal

2020.07.06
15:10
Forrás
Szerbiai RTV
Brüsszelben tárgyal vasárnap Aleksandar Vučić szerb államfő és Avdullah Hoti koszovói kormányfő - jelentette be Peter Stano.

Az uniós sajtószóvivő hozzátette, a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd részeként egy virtuális találkozót is szerveznek július 10-én. Ezen részt vesznek majd Szerbia és Koszovó mellett Franciaország, Németország, valamint az EU képviselői. Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár célja, hogy enyhítsék a két fél közötti feszültséget. Az Európai Uniót pedig Josep Borrell, kül- és biztonságpolitikai főbiztos képviseli a virtuális megbeszélésen. Vučićnak és Hotinak egyébként még június 27-én kellett volna találkoznia Washingtonban, a tervezett találkozót viszont akkor a koszovói kormányfő lemondta.

Aleksandar Vučić
Avdullah Hoti
Brüsszel

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.