Ugrás a tartalomra

Vučić holnap Szarajevóba látogat

2017.09.06
12:33
2017.10.04
12:33
Forrás
Szerbiai RTV
Minden látogatás, minden egyeztetés nagyon fontos, mert a felelősség új szintjét biztosítja – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb államfő a holnapi szarajevói látogatása kapcsán.

Az egyeztetés jó Szerbiának és Bosznia-Hercegovinának is, mert párbeszédet biztosít és ezáltal érhetők el a közös célok – tette hozzá a köztársasági elnök.

Szavai szerint a holnapi látogatás alkalmával fontos kérdéseket érintenek majd, egyebek mellett politikai és jogi kérdéseket, amelyek nyitottak a két ország között. Példaként említette a határkérdést a szerb államfő. Aleksandar Vučić újságírói kérdésre válaszolva ismét elutasította, azt az állítást, hogy 1995-ben Srebrenicában népirtás történt volna.

Aleksandar Vučić
Szarajevó

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.