Ugrás a tartalomra

Vučić: Kevesen akarták meghallani és megérteni, mi történik Koszovóban

2023.05.29
20:31
2023.05.30
10:39
Forrás
Tanjug
Kevesen akarták meghallani és megérteni, mi történik Koszovóban, mondta Aleksandar Vučić.

A szerb államfő nyilvánossághoz intézett rendkívüli beszédében azt mondta, hogy hónapok óta hangoztatja, hogy Albin Kurtinak, Pristina ideiglenes intézményeinek vezetőjének egyetlen vágya van – összetűzéseket okozni Koszovóban, és komoly konfliktust előidézni a szerbek és a NATO között, hogy az egész régiót vérontáshoz vezesse, és hangsúlyozta, hogy Kurti az egyetlen, aki a Koszovóban történtekért okolható.

Kifejtette, kevesen akarták meghallani és megérteni, mi történik Koszovóban, pedig az elmúlt három napban "egy idióta" és politikailag analfabéta ember is megérthette, mi történik. Kurti azzal a céllal készítette elő a mai eseményeket, hogy komoly konfliktusok alakuljanak ki a szerbek és a NATO között, miközben ő Pilátus módjára mossa a kezeit, és azt mondja, hogy ennek semmi köze hozzá - mondta Vučić.

Kijelentette, hogy a katonai erőket ott vetik be, ahol szükségesnek tartják. Ma este meglátogatjuk őket, és nem engedjük meg a szerbek lemészárlását. Beszéltem a nemzetközi tisztviselőkkel, holnap pedig találkozót kell tartani a Kvinta képviselőivel - mondta az elnök. Arra kérem a koszovói szerbeket, hogy ne bonyolódjanak konfliktusba a NATO-val, nem azért, mert félünk, hanem azért, mert Kurti ezt akarja a leginkább. Tiltakozzanak békés úton, akárcsak ma, üljenek le, mert amikor békés úton szállnak szembe az albán megszállóval, akkor senki sem tudja leigázni őket – kérte Vučić.

Az észak-koszovói szerbek azért gyűltek össze Zvečanban, Leposavićban és Zubin Potokban, mert azt követelik, hogy a koszovói kormány nyilvánítsa semmisnek az áprilisi polgármester-választást, és tegye lehetővé, hogy továbbra is szerbek vezessék az ottani intézményeket.

Vučić szerint a KFOR katonái a garanciák ellenére nem védték meg a szerbeket. Az összetűzésben több mint 50 szerb sérült meg, valamint a KFOR mintegy 40 tagja, többségében magyarok és olaszok. A szerb államfő hangsúlyozta, ezért kizárólag Albin Kurti a felelős, mert a prištinai ideiglenes intézmények miniszterelnökének egyetlen óhaja van, hogy vérontást provokáljon ki a régióban.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Felszólítom a Koszovó területén élő szerbeket, mert tudom mit éreznek, és mennyire nehéz nekik, hogy ne kerüljenek összetűzésbe a NATO-val. Nem azért, mert én félnék vagy bárki fél közülünk, senkinek sincs személyes vesztenivalója, hanem azért, mert ez az, amit Kurti a legjobban kíván. Arra kérem őket, hogy amikor tüntetnek, legyen az holnap vagy holnapután, ez az ő döntésük, mert tudom, hogy nem fognak beletörődni az épületeik, városaik, házaik elfoglalásába, ezt békés módon tegyék, éppen úgy, ahogyan most tették. Üljenek le, mert ha békésen fordulnak az albán megszállóval szemben, akkor senki sem győzheti le őket.”

Koszovó
Szerbia
Albin Kurti

Most

Népszerű