Ugrás a tartalomra

Vučić: Nem csak az albánok a felelősek azért, hogy még nem alakult meg a a szerb községek közössége

2018.03.24
08:08
2018.03.24
17:10
Forrás
Szerbiai RTV
Öt év telt el a brüsszeli megállapodás aláírása óta, azonban Pristina nem hajtotta végre a saját kötelezettségeit.

A brüsszeli megállapodásban foglaltak valóra váltása és a koszovói szerb községek közösségének megalakítása nem lesz könnyű folyamat, jelentette ki Aleksandar Vučić szerb elnök, miután Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselővel és Hashim Thaci koszovói elnökkel tárgyalt pénteken este Brüsszelben. A Belgrád és Pristina között folyó párbeszéd újabb fordulóját követően hangsúlyozta, a brüsszeli megállapodásban rögzített 15 pont közül, Szerbia teljesítette a hetediktől a tizenötödik terjedő pontokban foglaltakat, mert ez vonatkozik rá.

"Az első hat ponthoz hozzá sem fogtak az elmúlt öt év alatt. Ez nem csak az albán fél hibája” - mutatott rá Vučić a brüsszeli találkozót követően nyilatkozva. Hozzátette, az EU tisztségviselői most világosan Pristina tudomására hozták, hogy teljesíteniük kell ezeket a feltételeket, de ez nem fog könnyen menni. Ez volt a szerbiai és a koszovói elnök harmadik, idén az első találkozója, amióta a Belgrád és Pristina közötti párbeszédet elnöki szintre emelték. A tárgyalást követően a szerb elnök elmondta, Federica Mogherini és az EU-küldöttség tagjai “mindent megtettek annak érdekében, hogy közvetítőként sikeresek legyenek”, s nem gyakoroltak nyomást Szerbiára semmilyen vonatkozásban. Vučić arra hívta fel a figyelmet, hogy “elmúlt majdnem 1800 nap a brüsszeli megállapodás aláírása óta, de az okmányban foglaltak lényege még mindig nem valósult meg. Öt év alatt a legsúlyosabb háborúk is befejeződtek, csak éppen a koszovói szerb községek közössége nem tud megalakulni”, majd meggyőződését fejezte ki, hogy ez az elkövetkezőkben sem megy könnyen.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Csak a szerb községek közössége nem lett megalakítva. Az albánok majd azt mondják, megteszik ezt a jövő héten. Ezt már századszor hallom. Az embereknek azonban tudniuk kell, hogy amikor ezt mondják, én előre megmondom, hogy ez nem fog így menni.”

Aleksandar Vučić reagált Ramush Haradinaj koszovói kormányfő nyilatkozatára, miszerint nem volt még ideje elolvasni a brüsszeli megállapodás szövegét. A szerb államfő arra hívta fel a figyelmet, hogy a szöveg alig másfél oldal.

„Öt év alatt ők nem voltak képesek elolvasni másfél oldalnyi szöveget. Vagyis ezt a hat pontot, ami a szerb községek közösségére vonatkozik.Ezt nem tudták elolvasni öt év alatt. Ez sértő a józan észre nézve. Sértő ránk nézve. Ez sértő a szerbeknek, sértő Szerbiának.”

Annak kapcsán, hogy a koszovói hatóságok pénteken megtiltották Marko Đurićnak és Nikola Selakovićnak, hogy Koszovó területére lépjenek, Vučić bejelentette, hogy ennek ellenére mindketten hétfőn Kosovska Mitrovica északi, szerbek lakta részén lesznek, s folytatják az úgynevezett “belső párbeszédet”.

Aleksandar Vučić
Koszovó

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.