Ugrás a tartalomra

Vučić: Pristina mindenre kiterjedő támadást tervez Észak-Koszovó ellen

2022.06.30
14:44
2022.06.30
16:03
Forrás
Szerbiai RTV, Tanjug
Mindenre kiterjedő támadást terveznek Koszovó északi része ellen az albánok, legkésőbb október elsejéig - ezt mondta tegnap esti sajtótájékoztatóján Alkesandar Vučić.

A szerb államfő szerint a Belgrád és Pristina közötti párbeszédnek vége, helyette sok probléma várható - mindez pedig a nyugati nagyhatalmak támogatásával történik. Eközben egyre több ország vonja vissza Koszovó függetlenségének korábbi elismerését - hangoztatta a szerb elnök.

A szerbiai rendszámtáblák mellett ezentúl a szerbiai személyigazolványokat sem ismerik majd el Koszovóban - mondta Aleksandar Vučić. A szerb államfő szerint az albánok jelenleg arra próbálják rábeszélni az ott élő szerbeket, hogy koszovói fennhatóságú rendszámtáblákat tegyenek járműveikre, aki pedig erre nem hajlandó, attól elkobozhatják a járművet. Ezt pedig már koszovói szerbek nem tudják elviselni - mondta az elnök.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Egyszerűen nem tűrik tovább. Nem tűrik tovább az egységeik akcióit. Nem akarják. Számunkra egy szeptember 31-ig tartó határidőt szabtak a rendszámtáblákat illetően. Ez azt jelenti, hogy egy általános támadást terveznek Észak-Koszovón, legkésőbb október elsejéig. Ennek olyan nevet adnak majd, amilyet akarnak.”

A koszovói albánok szándékairól Vučić azután beszélt, hogy Belgrádban fogadta Miroslav Lajčakot. A tervek szerint a találkozót követően a szerb elnök, illetve az EU Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottja közös sajtótájékoztatót tartott volna. Végül azonban csak Vučić jelent meg a kamerák előtt, hiszen, mint mondta, nem szerette volna kellemetlen helyzetbe hozni az uniós politikust. Az koszovói történéseket ugyanis a nyugati nagyhatalmak támogatják - mondta a szerb elnök: „Évek óta tűrjük a Kvinta-államok és a koszovói albánok képviselőinek hazugságait. Ahogy azt láthatják, semmilyen problémám sincs azzal, hogy ezt elmondjam nekik. Nem gond az sem, hogy ők butának hisznek minket, hanem az a probléma, hogy azt hiszik, ők sokkal okosabbak. Emellett azt hiszik, hogy egy szembetűnő dolgot illetően mi nem vagyunk képesek megérteni és felfogni azt, hogy mit is csinálnak.”

Vučić szerint a koszovói kérdésben Szerbia válasza józan és halálos lesz. Katonai akció nem lesz, továbbra is a béke megőrzése a cél - szögezte le a szerb elnök.

Elég komoly beszélgetés zajlott a régióban uralkodó helyzetről tegnap este, fontos, hogy párbeszéd úján találjanak a felek megoldást - így reagált Miroslav Lajčak, az Európai Unió Belgrád-Pristina párbeszéddel megbízott illetékese a tegnapi eseményekre. Leszögezte, nem szabad konfrontálódni, közösen kell megtalálni megoldást. Elmondta, ma már teljesen új helyzet állt elő a régióban, ami az ő itteni látogatásának menetét is megváltoztatta. A szerb elnök Vihar hadművelettel kapcsolatos kijelentését nem akarta kommentálni.

Aleksandar Vučić

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.