Ugrás a tartalomra

Vučić: A reformok sikere a szerbiai lakosoknak köszönhető

2018.09.24
15:05
2024.03.19
08:42
Forrás
Tanjug
Szerbia államfője, a Szerb Haladó Párt vezetője a párt főbizottságának mai ülésének megnyitóján elmondta, a legnagyobb terheket az ország nyugdíjasai vállalták magukra a reformok végrehajtása során.

A siker a szerbiai lakosoknak köszönhető, akik hittek a reformokban - mondta Aleksandar Vučić. Szerbia államfője, a Szerb Haladó Párt vezetője a párt főbizottságának mai ülésének megnyitóján elmondta, a legnagyobb terheket az ország nyugdíjasai vállalták magukra a reformok végrehajtása során. Aleksandar Vučić a Világgazdasági Fórum elnökének szavait is tolmácsolta, miszerint Szerbia négy évvel ezelőtt csődközeli állapotban volt, most azonban Délkelet-Európa reménysége.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Elkezdtük drasztikusan csökkenteni a munkanélküliséget. Számos városban most vannak első alkalommal új gyáraink. Újvidéken negyven éve nem volt új gyárunk. Újvidéken, amire valaki ma azt mondhatná, hogy egy gazdag város. Annyira gazdag, hogy az elmúlt negyven évben nem nyitottunk ott új gyárat. Most kettőt nyitottunk, de megnyitottuk a Continental kutatóközpontját is Újvidéken. Megnyitottunk négyet és most kettőt - hét, azaz inkább öt nap alatt. Öt nap alatt hat új gyár. Mindegyik megnyitásánál és alapkőletételénél jelen voltam. Mindegyik befektetőt mi hoztuk ide. Nagy sikerek ezek, bárki bármit is mondjon.”

Belgrád
Szerb Haladó Párt
Aleksandar Vučić

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.