Ugrás a tartalomra

Vučić is részt vesz a tiranai csúcstalálkozón

2022.12.05
20:12
Forrás
Pannon RTV
Hosszas latolgatás után úgy döntött Aleksandar Vučić, hogy részt vesz holnap az Európai Unió és a Nyugat-Balkán tiranai csúcstalálkozóján.

A szerb államfő a döntést azután hozta meg, hogy kikérte legközelebbi munkatársai, a kormányfő és több szomszédos ország elnökének és miniszterelnökének a véleményét.

Az uniós tisztségviselők szerint az Európai Unió és a Nyugat-Balkán közös csúcstalálkozóján tárgyalnak arról, hogy összehangolják az országok közös intézkedéseit, beleértve az Oroszország elleni szankciókat is. Másodsorban az illetékesek megvitatják azt is, hogyan lehetne enyhíteni az orosz-ukrán háború miatt kialakult gazdasági válságot. Az EU egyúttal felszólítja a régió országait, hogy tartsák be a nemzetközi joggal összhangban lévő alapvető európai értékeket, a demokrácia és a jogállamiság alapelveit. A csúcstalálkozón szó lesz még a régió energiaszektorának támogatási csomagjáról is, amely összege egymilliárd euró.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Attól függetlenül, hogy a Nyugat-Balkán a téma, és az ott lévők közül 20-an nem megfelelő módon fognak beszélni az Oroszország elleni szankciókról és a koszovói problémáról, talán igazuk van kollégáimnak, amikor azt mondják, hogy legalább egy választ hallanak.”

Mindeközben Szerbiában tárgyalt Miroslav Lajčak. Az EU Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottja találkozott Aleksandar Vučić szerb elnökkel. Az államfő kiemelte, Szerbia eltökélt szándéka, hogy folytassák a konstruktív párbeszédet Koszovóval. Vučić hozzátette, a dialógus folytatása elengedhetetlen a béke és a stabilitás fenntartásához.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Számomra nagyon nehéz, ha Koszovóról van szó, hogy megértsem a két fél nyelvét, miközben nem tettünk semmit, megpróbáljuk megvédeni az embereink életét, ami haragot és dühöt váltott ki. Remélem, hogy az emberek nem dühösek, de a következtetésünket így tudom definiálni, nem vagyok benne biztos, de mindenképpen lesz némi előnye annak, hogy Tiranába utazok, és ha nem mennék el, akkor lehet, hogy semmi haszna nem lenne, de nagy kárt okozna az országnak.”

A szerb elnök hangsúlyozta továbbá a Szerb Községek Közössége létrehozásának fontosságát, és az ott élő szerbek jogainak tiszteletben tartására is kitért.

Aleksandar Vučić
Tirana
Európai Unió
csúcstalálkozó
Miroslav Lajčak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.