Ugrás a tartalomra

Vučić: számítunk az EU támogatására

2020.03.20
17:19
2020.03.20
17:26
A szerb elnök és az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a koronavírus-helyzetről, a regionális kapcsolatokról, valamint a Belgrád-Pristina párbeszédről is egyeztetett ma.

Aleksandar Vučić és Josep Borrell egyetértett abban, hogy elengedhetetlen az együttműködés a Nyugat-Balkán és az EU között. Vučić elmondta: számítanak az Unió támogatására, úgy a betegség elleni küzdelemben, mint a gazdaság helyreállításában a vírus lecsengése után. A szerb államfő reményét fejezte ki, hogy Szerbia tagjelöltként ugyanolyan elbírálásban részesül, mint az EU tagországai. Ezáltal pedig hozzájuthatunk a brüsszeli alapokhoz - húzta alá Vučić.

A köztársasági elnök üdvözölte az Európai Bizottság döntését, miszerint 50 millió euró értékben állítanak össze egészségügyi felszereléseket, és ehhez hozzájuthat Szerbia is. Josep Borrell kiemelte: az EU mindent megtesz, hogy segítsen Szerbiának. A kül- és biztonságpolitikai főképviselő tájékoztatta a szerb elnököt, hogy az európai intézmények előkészítik a módját annak, hogy a tagjelölt országok is hozzájussanak az uniós forrásokhoz közegészségügyi válság idején.

Josep Borrell
Aleksandar Vučić

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.