Ugrás a tartalomra

Vučić: Szerbia mindenki barátja akar lenni

2019.10.13
21:02
2019.11.16
10:27
Forrás
Szerbiai RTV
A szerb államfő felszólalt az Interparlamentáris Unió 141-ik ülésszakának megnyitóján, amit Belgrádban tartanak.

Szerbia szabad és független, saját politikával rendelkező ország, amely barátságot kíván kialakítani mindenkivel a világon - mondta Szerbia elnöke Belgrádban, az Interparlamentáris Unió 141. ülésszakának megnyitóján. Aleksandar Vučić szerint ez a nemzetközi összejövetel az egyik legjelentősebb az újkori történelemben, amelyre a világ minden tájáról összesen több mint kétezer parlamenti képviselő érkezik a szerb fővárosba a jövő héten. Ezzel a béke, a prosperitás és a fejlődés álma kezdődött meg - ezekkel a szavakkal nyitotta meg Vučić az ülést.

A szerbiai képviselőház október 17-ig mintegy 140 ország képviselőjét látja vendégül, köztük lesz 70 parlamenti elnök, és több mint 700 képviselő is. Az összejövetel központi témája a parlament szerepe a nemzetközi jog erősítésében, és a regionális együttműködéshez való hozzájárulása.

ülés
Belgrád
Aleksandar Vučić

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.