Ugrás a tartalomra

Szerbia sosem fog megfeledkezni a határain túl élő szerbekről

2018.08.05
15:47
Forrás
Pannon RTV
A montenegrói szerbek politikai és kulturális szervezeteinek képviselőivel találkozott ma a szerb államvezetés Belgrádban.

Az eseményen jelen volt többek között Aleksandar Vučić szerb államfő és Ivica Dačić külügyminiszter is. A köztársasági elnök elmondta, Szerbia sosem fog megfeledkezni a határain túl élő szerbekről, valamint képességeihez mérten segíti a gazdasági helyzetük megerősítését. Hozzátette, az elmúlt időszakban ebből a szempontból javulás tapasztalható Montenegróban. A szerb külügyminiszter elmondta, diplomáciai szempontból is igyekeznek támogatni környező országokban élő szerb közösségeket.

Ivica Dačić, külügyminiszter, Szerbia: „Ahogyan a köztársasági elnök is többször elmondta, Szerbia kötelessége, és jogunk van hozzá - ahogyan más országok is így tesznek -, hogy gondoskodjunk a nemzetünkről, azokról, akik Szerbia határain kívül élnek. Segítenünk kell nekik megőrizni a szerb nemzeti identitást, a nyelvet, a kultúrát és ebben az értelemben tovább folyik majd az együttműködés.”

Aleksandar Vučić
Ivica Dačić

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.