Ugrás a tartalomra

Vučić a tüntetésről: nem ülünk fel a provokációnak

2023.02.16
12:55
2023.02.16
19:28
Forrás
Pannon RTV
Az állam nem engedi meg a szélsőségeseknek, hogy veszélyeztessék Szerbia integritását - mondta tegnap este Aleksandar Vučić.

Az államfő hangsúlyozta: ezt akkor sem tehetik meg, ha külső segítséget kapnak, érkezzen az keletről vagy nyugatról. Kiemelte, az emberek nyugalomban és békében élhetnek, mert az állam mögöttük áll. Leszögezte, a szerb államvezetés nem ül fel a provokációknak, és mindent megtesz azért, hogy megvédje az ország szuverenitását és annak részeként Koszovót.

Hozzáfűzte: az állami szervek a törvénnyel összhangban felelősségre vonják azokat, akik fenyegetéseket jelentenek. Az államfő azt követően hívta össze a biztonsági szolgálatok vezetőit, hogy szerda este tüntetők egy csoportja fejezte ki nemtetszését a francia-német rendezési javaslat, és az elnök ezzel kapcsolatos álláspontja kapcsán. A tüntetésen az államfő életét fenyegető kijelentések is elhangoztak. A megmozdulás szervezőire utalva az államfő azt mondta, nem biztos abban, hogy orosz-pártiak voltak-e, abban azonban igen, hogy szerbellenesek. Egyébként egy tüntetésre igyekvő polgárnál fegyvert is találtak a belügyminisztérium munkatársai.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Az a karabély nem kitaláció volt. Az elfogott fiatal nyilvánosan kijelentette, hogy a belgrádi tüntetésre igyekezett, a vallatás alkalmával. Az embereknek el kell gondolkodniuk azon, hogy milyen országban élünk. Az én üzenetem az lenne a polgároknak, hogy ne idegeskedjenek. Az állam mindenki számára biztosítani fogja a békét és a biztonságot.”

tüntetés
Koszovó

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű