Ugrás a tartalomra

Vučić: Vagy kompromisszumot kötünk, vagy megsemmisítjük magunkat és egymást is

2019.10.11
07:36
2024.03.19
08:36
Forrás
Szerbiai RTV
Aleksandar Vučić Koszovóval kapcsolatban nyilatkozott az albán Klan TV-nek.

A szerb államfő hozzáfűzte, minden a szerbeken és az albánokon múlik, az egymás közti kapcsolataik és a jövőjük is. Mint mondta, Szerbia készen áll a kompromisszumra és erről a koszovói albánoknak is el kellene gondolkodniuk, ugyanakkor azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy olyan nem fog történni, hogy az egyik fél mindent elfogad, amit a másik fél akar.

Amennyiben a szerbeknek és albánoknak, mint a Nyugat-Balkán két legszámosabb népének sikerül rendeznie a viszonyát, a következő 150 évben nem lehet probléma, és gazdaságilag megerősödhetnek - fogalmazott a szerb elnök. „Hamarosan kompromisszumos megoldásra kell jutnunk. Az, hogy az egyik fél a másik összes feltételt elfogadja, sosem fog megtörténni. Vagy kompromisszumot kötünk, vagy megsemmisítjük magunkat és egymást is. Mindkét országot egyre több ember hagyja el. A döntés a miénk. Ami Szerbiát illeti, mi a kompromisszumos megoldás mellett állunk, az albánoknak, Koszovónak el kellene gondolkodnia ezen” - jelentette ki Vučić.

albán
szerb
kompromisszum
Koszovó
megegyezés
Aleksandar Vučić

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.