Ugrás a tartalomra

1464 külhoni magyar szervezetet támogatnak

2021.08.18
11:58
2021.08.18
16:56
Forrás
Pannon RTV
1464 külhoni magyar szervezet nyert támogatást a Nemzeti Újrakezdés Program első szakaszában - jelentette be sajtótájékoztatón a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Budapesten.

Potápi Árpád János hozzátette, a kormány 2011 óta hirdet pályázatokat a külhoni magyar szervezetek számára működés, fejlesztés, eszközbeszerzés, rendezvények, programok támogatása céljából. Idén a korábban több program részeként nyújtott támogatásokat és pályázati felhívásokat Nemzeti Újrakezdési Program címmel egységesítették.

A Nemzeti Újrakezdés Program első pályázati kiírásának támogatási keretösszege 1,5 milliárd forint volt. Ebből a szervezetek 300 ezer és ötmillió forint közötti összeget igényelhettek, vissza nem térítendő támogatásként.

Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Magyarország: „A másfél milliárd forintos összegre közel tizenkétmilliárd forintos igény érkezett, ennek ellenére a pályázó szervezeteknek közel a felét tudtuk támogatni, nyilván kisebb összeggel, mint a maximális összeg, de megpróbáltunk odafigyelni arra, hogy a különböző régiók, és a régió nagysága, illetve az ott élő magyarság száma arányában legyenek nyertesként elbírálva.”

A szervezetek működésre, fejlesztésre, eszközbeszerzésre pályázhattak hat kategóriában. Ezek az oktatás, kultúra, egyház, sport, ifjúsági, cserkész- és közösségi, valamint diaszpóra.

Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Magyarország: „A Vajdaságból 324 pályázat érkezett be, egyébként mind érvényes volt, tehát nem volt formai hibás közöttük. A támogatásra javasolt pályázatoknak a száma 98 volt és 152 millió forintot nyertek el ezek a szervezetek.”

Az államtitkár elmondta, az oktatási és kulturális tevékenységek területéről érkezett be a legtöbb pályázat, de az egyház kategória is igen népszerű volt. A Nemzeti Újrakezdés Program második részében a külhoni magyar szervezetek programok és rendezvények támogatására pályázhattak, ezek elbírálása most zajlik.

külhoni magyar
támogatás
pályázat
Nemzeti Újrakezdés Program

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.