Ugrás a tartalomra

170 éves a Magyar Honvédség

2018.05.26
08:55
Forrás
MTI
Az évforduló alkalmából egész hétvégén, országszerte színes programokkal várja az érdeklődőket a Magyar Honvédség.

Beluzsárné Belicza Andrea, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának sajtófőnöke az M1 aktuális csatornán szombaton elmondta: a hétvégén kettős ünnepet tart a honvédség. Szombaton, a május 21-ei honvédelem napja alkalmából több laktanyában nyílt napot tartanak, a fővárosban a központi rendezvény a Városligetben van. Az érdeklődők megismerkedhetnek a többi között a haditechnikai eszközökkel, a toborzók, a vegyvédelmi területen dolgozók munkájával. Szolnokon repülőbemutatót is tartanak - mondta.

Emellett május utolsó vasárnapján, a hősök napján a katonai és civil hősökre emlékeznek. Ennek alkalmából, jellemzően az önkormányzatokkal együttműködve, megemlékezéseket, koszorúzásokat tartanak több helyen az országban - ismertette a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnöke.

Magyar Honvédség

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.