Ugrás a tartalomra

219 ezer forintot kaphatnak a bértámogatásra nem jogosult önfoglalkoztatók Magyarországon

2021.06.08
13:40
Forrás
MTI
A kormány segít azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra – jelentette be Schanda Tamás.

A magyar Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese közölte, az egyszeri támogatás mintegy 100-120 ezer érintett, például fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők és előadóművészek számára könnyítheti meg az újraindulást. Schanda Tamás hangsúlyozta, a kormány a május végén lezárult bértámogatási programokkal idén már több mint 200 ezer munkahely megőrzését segítette. A statisztikai adatok szerint egyébként tartósan több mint 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon, a munkanélküliségi ráta a negyedik legalacsonyabb Európában.

Schanda Tamás
bértámogatás

Most

15:19, Frissítve: 15:50

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.
14:56, Frissítve: 15:06

Nem nyugszanak a fegyverek

Oroszország szerint a fronton Ukrajna helyzete jelenleg elég kedvezőtlen, egy újabb amerikai hadi segítség nem sokat tudna ezen változtatni, ellenben további ellenségeskedést szítana.
14:50

Közegellenállás riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot.
14:31, Frissítve: 14:48

Szankciók Irán ellen

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy szankciókat kell hozni Irán ellen az Izrael elleni hétvégi támadás miatt – hangsúlyozta Charles Michel, Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az informális uniós csúcsértekezleten.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.