Ugrás a tartalomra

2,8 millió euró uniós támogatással segítik a hátrányos helyzetű magyarok felzárkózását a Kárpát-medencében

2018.03.02
16:02
2024.03.19
08:32
Forrás
MTI
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára azt mondta, hogy az országhatáron belüli segítséghez hasonlóan szeretnék támogatni a hátrányos helyzetű magyarokat az országhatáron kívül is.

Hátrányos helyzetű magyarok felzárkózását segítő programot indít a Kárpát-medencében az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat több mint 900 millió forintos európai uniós támogatásból - jelentették be pénteken Budapesten. A projekt keretében a tervek szerint 13 ezer magyarországi és határon túli hátrányos helyzetű magyar emberhez jutnak majd el - közölte az államtitkár, aki úgy fogalmazott: "bízunk benne, hogy ez sok embernek a szegénység ördögi köréből való kitörést jelenti". Kozma Imre, az MMSZ elnöke azt mondta, véleménye szerint a program alkalmas arra, hogy csökkenjenek az egyenlőtlenségek. Lőrincz Norbert, a projekt szakmai vezetője közölte: a program három évig tart.

Kárpát-medence
magyarok
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
támogatás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.