Ugrás a tartalomra

774 ezer érvényes aláírás gyűlt össze a nemzeti régiók védelmében

2021.11.03
17:31
Forrás
MTI
Az adatot a magyar Nemzeti Választási Bizottság közölte, megküldi a kezdeményezés kapcsolattartóinak, akik azt továbbítják az Európai Bizottsághoz.

A Székely Nemzeti Tanács által indított Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért elnevezésű európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése 2019. május 7-én indult. A koronavírus-világjárvány miatt az Európai Bizottság többször is meghosszabbította a polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének határidejét, amely így 2021. május 7. lett. Az NVI-nek három hónap állt rendelkezésére, hogy valamennyi támogatói nyilatkozatot az uniós és a magyar jogszabályokban meghatározottak szerint tételesen megvizsgálja. Az aláírások számáról szóló igazolást megküldik a kezdeményezés kapcsolattartóinak, akik azt továbbítják az Európai Bizottsághoz.

Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb egymillió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást, ez Magyarországon 15 750-et jelent.

nemzeti régiók
nemzeti régiók védelme
aláírásgyűjtés

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.