Ugrás a tartalomra

Amnesztiáért éhségsztrájkolnak a legnagyobb macedón börtön lakói

2018.12.10
23:26
2018.12.10
23:31
Forrás
MTI
Macedónia legnagyobb börtönének lakói éhségsztrájkba kezdtek azt követelve, hogy rájuk is vonatkozzon az a törvény, amellyel amnesztiát kapnának a tavaly a parlament épületébe betörő tiltakozók.

A Vesti.mk macedón hírportál beszámolója szerint az igazságügyi minisztérium megerősítette, hogy mintegy hatszáz fogvatartott vesz részt a sztrájkban, a kormány azonban azonnal elutasította kérésüket.

"A sztrájk egyelőre békés, nincs probléma a rabokkal, és egyelőre nem jelentették be azt sem, hogy meddig akarják visszautasítani az ételt" - közölte a sajtóval Bobi Mojszoszki, az Idrizovo börtön igazgatója. Véleménye szerint néhányan csak a többiek nyomására kezdtek sztrájkba, és ugyan elutasítják a börtönben kapott ételt, rengeteg élelmiszert raktároztak el korábban a celláikban.

A börtönlakók a sztrájkot levélben jelentették be, amelyben azt is leírták, hogy véleményük szerint nem jogszerű, hogy csak a 2017. április 27-i, parlament elleni támadásban résztvevőkre vonatkozna a tervezett amnesztiatörvény. Szerintük minden bűncselekményt elkövetőre ki kellene terjeszteni, és felül kellene vizsgálni az életfogytig tartó börtönbüntetéseket is, hogy azok összhangba kerüljenek az európai jogszabályokkal.

Zoran Zaev miniszterelnök azonban kizárta annak lehetőségét, hogy általános amnesztiát hirdessen az országban, és emlékeztetett arra, hogy az év elején már hoztak egy ilyen törvényt. A 2018. január 15-én életbe lépett jogszabály mintegy 670 elítélt szabadon bocsátását tette lehetővé, és több mint háromezer fogoly büntetését 30 százalékkal csökkentették. Az amnesztia nem vonatkozott az életfogytig tartó börtönbüntetésüket töltőkre, valamint azokra, akiket gyilkosság, erőszak, pedofília, terrorizmus, illetve a közrend és a béke megsértése vagy az emberiség és a nemzetközi jog megsértése miatt ítéltek el.

éhségsztrájk
Macedónia

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.