Ugrás a tartalomra

Átadták és megszentelték az Összetartozás emlékhelyét Budapesten, a Kossuth térnél

2020.08.20
10:54
2020.08.20
21:39
Forrás
MTI
Az eredeti tervek szerint június 4-én, a nemzeti összetartozás napján nyitották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az átadását augusztus 20-ra.

2020 a nemzeti összetartozás éve, az Összetartozás emlékhelye ezért készült el idén. A magyar Országház szomszédságában az államvezetők cserkészek társaságában adták át. Az emlékhelyhez vezető falak telis-tele vannak a történelmi Magyarország településeinek nevével, 12500-nál is több település nevét vésték fel. A föld alatti emlékhely, amely nem takarja ki a kilátást az Országház épületére, lényegében a föld alatt van, középen az örök lánggal, az összetartozás lángjával.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke: "Nemzeti büszkeségünkre, az Országházra néz, sőt mutat, és méltó módon teszi teljessé a Kossuth tér, a nemzet főterének fenséges panorámáját is. Így van ez rendjén, hiszen az Országházat azoknak a városoknak és falvaknak, illetve népeiknek építettük, akik az emlékhely falába vésett települések lakói voltak, származásra, vallásra, nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül mint Szent István országának örökösei. Ez a tény megváltoztathatatlan, bármerre is kanyargott azóta a történelem."

Száz verejtékes év árán végre megértettük, hogy a magyarok soha többé nem engedhetik meg maguknak a gyengeség luxusát. Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni. Határa csak az országoknak van, a nemzetnek nincs. Egyetlen magyar sincs egyedül. Ezek a 21. századi Magyarország nemzetpolitikájának főbb törvényei - emlékeztetett átadóbeszédében a magyar miniszterelnök.

"Száz évvel a világháborús vereség és a trianoni diktátum után ma a túlélés bajnokaiként állunk az európai történelem színpadán. Nincs a világnak egyetlen nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet. S erről az évszázadnyi magaslatról most olyan erővel kell szólnunk, amely elhallatszik az utolsó magyar falu utolsó házáig, sőt azon túl is, a Kárpát-medence legtávolabbi zugáig, sőt azon is túl, messze földrészekig, ahol még magyarok élnek. Azt kell szétkürtölnünk, hogy Magyarország nem csak túlélt, nem csak megmaradt, de zászlóit ismét magasba emelve, önbecsülését visszanyerve, nagy idők kapujában és győzelemre áll."

Az Összetartozás emlékhelye arra az örökségre emlékeztet, amely minden magyaré, bárhol is él a világban - mondta Orbán Viktor. A magyar kormányfő háláját és elismerését fejezte ki az elszakított nemzeti közösségek évszázados helytállásáért, a hűségükért a magyar nemzethez és a szülőföldjükhöz.

Összetartozás emlékhelye
Budapest
átadó
augusztus 20.
Orbán Viktor

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.