Ugrás a tartalomra

Ausztriában mától a vásárlóknak kötelező a maszk viselése a boltokban

2020.04.01
12:52
2020.04.01
16:30
Forrás
Pannon RTV
Az viszont még kérdéses, hogy minden boltba jut-e elegendő hiszen naponta körülbelül három millió vásárló fordul meg a szupermarketekben.

A maszkok beszerzése különösen a kis boltok számára jelent kihívást - mondta bécsi tudósítónk. Fetes Kata elmondta: a hoteleket, panziókat teljesen bezárták. A legfrissebb adatok alapján Ausztriában több mint 10 ezer koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, ebből 51 százalék férfi és 49 százalék nő. Messze a legtöbb fertőzött Tirolban van, ott ma átlépte a 2300-at a fertőzöttek száma, míg Bécsben 1418 a megbetegedettek száma.

Bécsi tudósítunk elmondta: több mint 2300 katona szerelt volna le 31-én, de a kormány meghosszabbította szolgálati idejüket. Ők most a rendőrség munkájában és az áruszállításban segítenek - tette hozzá Fetes Kata. Tudósítónk kiemelte: „Bécs 65 év feletti lakosainak egy 50 eurós taxiutalványt küldtek. Ugyanezen korosztályhoz tartozó 3500 fő pedig 30 euró értékű élelmiszercsomagot kapott. Ez az akció a múlt héten kezdődött és még ezen a héten tart.”

 

Ausztria
koronavírus
maszk

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.