Ugrás a tartalomra

Budapest - Délelőtt emelnek ki a Dunából egy vélhetően II. világháborús robbanótestet

2021.06.20
07:13
Forrás
MTI
Délelőtt emelik ki a Dunából a Lánchíd közelében talált, feltehetően II. világháborús robbanótestet. A Lánchíd környékén több forgalmas útszakaszt lezárnak, ami a közösségi közlekedést is érinti.

Gajdos Milán, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje korábban az MTI-nek elmondta, hogy a tűzszerészi munkálatok idejére mintegy 300 méter sugarú körben kell majd kiüríteni az érintett területet.

A rendőrség a honlapján azt írta: a vasárnapi bombakiemelés miatt kiürítik a Clark Ádám téren a Clark Hotelt, valamint a Bem rakpart 1-5. szám alatti épületek Duna felőli oldalát.

A zárás idejére a Dunán vasárnap reggel 7 órától hajózási zárlatot vezetnek be. 

Ezen felül reggel 6 órától 15 óráig lezárják a Lánchíd mellett a Széchenyi tér teljes területét, a Dorottya utcát, a Pesti alsó rakpartot, a Széchenyi felső rakpart egy szakaszát, a Budai alsó rakpart egy szakaszát, az Alagutat és az Alagút utca egy szakaszát, továbbá a Lánchíd utca - Ybl Miklós tér - Apród utca útvonalat.

Szintén lezárás lesz az Apáczai Csere János utca, a József Attila utca, a Vigyázó Ferenc utca, az Akadémia utca, valamint a Fő utca egy-egy szakaszán.

A Budapesti Közlekedési Központ honlapja szerint a hatósági zárás érinti a 2-es, a 41-es és a 49-es villamos, továbbá a 15-ös, a 115-ös, a 16-os, a 105-ös és a 178-as busz közlekedését is.

Duna
robbanószerkezet
lezárás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.