Ugrás a tartalomra

Budapesten megnyílt a Magyar Ízek Utcája

2018.08.18
14:00
2018.08.18
16:39
Forrás
Pannon RTV
Hétfőn a hagyományos zászlófelvonással, majd a honvédtisztavatással kezdődnek az ünnepségek. Délután a szentmisére és a Szent Jobb-körmenetre, majd az esti tűzijátékra is sokakat várnak a szervezők.

Budapesten a Magyar Ízek Utcájában egyebek mellett az ország tortája és az ország cukormentes tortája verseny győztes tortáit, valamint a Szent István-napi kenyeret is meg lehet majd kóstolni.

A fővárosi Várkert Bazárnál felállított színpadon mindhárom napon több fellépő ad koncertet. Vasárnap este a Szent Gellért-szobornál mások mellett a Tankcsapda is fellép.

Augusztus 20-án, hétfőn a programok a hagyományoknak megfelelően a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen beszédet mond Áder János köztársasági elnök és Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Délelőtt Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából átadja a Külhoni Magyarságért Díjakat az Országházban.

Szintén a Parlamentnél, a Dunán idén is lesz légi és vízi parádé. Déltől este 7-ig ingyenesen lesz látogatható a Szent Korona a Parlamentben. Délután lesz a hagyományos ünnepi szentmise és körmenet. A Mária Rádió szerkesztősége elől 13 órakor indul a Szent Jobb-körmenet, majd a Szent István-bazilika elé érkezik. A körmenetet Székely János püspök vezeti.

Augusztus 20-án a fővárosi programokat szokás szerint az esti ünnepi tűzijáték zárja majd.

A magyar közmédia közvetítését a Pannon Televízió is sugározza.
 

augusztus 20.
Budapest

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.