Ugrás a tartalomra

Elhunyt Gyukity István, az MTVA hírigazgató-helyettese

2021.08.06
12:05
2021.08.06
17:12
Forrás
Pannon RTV, hirado.hu
Gyukity István az elmúlt években kiemelkedően sokat tett az MTVA és a Pannon RTV közötti együttműködés kiépítésében, szakmai és baráti kapcsolatot tartott fenn kollégáinkkal.

Elhunyt Gyukity István, az MTVA hírigazgató-helyettese, újságíró, műsorvezető, szerkesztő - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap. 47 éves volt.

Gyukity István 1974-ben Baján született. 1998-ban végzett a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-politológia szakán, de már előtte 1995-97 között demonstrátorként dolgozott az egyetemen, és két tanulmánykötetet is szerkesztett. Történelem szakdolgozatát a XXIV. Országos Diákköri Konferencia humán tudományok szekciójában 1999-ben a tudományos bizottság elnökének különdíjával jutalmazták.

Újságírással egyetemista korában, a Pécsi Campus egyetemi újságnál kezdett foglalkozni 1995-től. Több éven át volt a közéleti, majd a sport rovat vezetője, eközben pedig a Bajai Rádió munkájában is részt vett.

1999-ben elvégezte az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója, a Pécs TV, valamint a TIT által indított riporter tanfolyamot. Ezután kezdett a Körzeti Stúdióban a Híradónál és a Sétatér című magazinműsornál dolgozni, valamint többször volt gyakorlaton az MTV Híradójánál is.
Később az Agrárvilág című műsor pécsi felelős szerkesztője, a Körzeti Híradó szerkesztője, illetve a Sétatér társműsorvezetője is volt.
Ezt követően Budapesten a hírháttér műsorok szerkesztőjeként dolgozott, majd részt vett az M1 aktuális csatorna létrehozásában, ahol az elmúlt években műsorvezetői, szerkesztői feladatokat is ellátott hírigazgató-helyettesként.

Az MTVA közleménye szerint nagy műveltségű, hatalmas munkabírású, tisztességes ember és kolléga volt, saját halottjuknak tekintik.

Gyukity István
MTVA
hírigazgató-helyettes

Most

Népszerű