Ugrás a tartalomra

Elszállították a migránsokat Szarajevó központjából

2018.05.18
11:24
Forrás
MTI
A boszniai rendőrség ma kora reggel a Szarajevó központjában sátorozó mintegy háromszáz bevándorlót elszállította a fővárostól mintegy 120 kilométerre dél-nyugatra fekvő Salakovacra.

Ezen a Mostarhoz közeli településen egy befogadóközpontot alakítottak ki számukra. A migránsok március óta egyre nagyobb számban jelentek meg Szarajevóban, és szállás hiányában a szabad ég alatt vertek tábort.

A főváros közelében kialakított befogadóközpontban csupán 150 ember elszállásolására van lehetőség, az a központ már hónapokkal ezelőtt megtelt. A boszniai belügyminisztérium tájékoztatása szerint idén körülbelül négyezer migráns érkezett a nyugat-balkáni országba, háromszor annyi, mint tavaly egész évben. Egyharmaduknak még nem sikerült továbbhaladnia Nyugat-Európa felé.

Szarajevó
migránsok

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.