Ugrás a tartalomra
Pixabay/PublicDomainPictures

Hatalmas mennyiségű ammónium-nitrátot tárolnak több helyen is Romániában

2020-08-14
15:56
2020-08-14
18:56
Forrás
MTI
A román kormányfő szerint nincs veszély, mivel betartják a veszélyes anyagok tárolására, mozgatására vonatkozó európai szabályokat.

A romániai országos rendőr-főkapitányság közölte, hogy az elmúlt három napban ellenőrizte a műtrágyával kereskedő cégeket, és több mint 8 ezer tonna nem megfelelően tárolt ammónium-nitrátot foglalt le. Az ellenőrzésre azután került sor, hogy Bejrútban mintegy 180 személy halálát és óriási kárt okozott 2700 tonna hasonló anyag robbanása a múlt héten.

A rendőrség közölte: 51 kereskedelmi társaságot ellenőrzött, és 11 esetben állapította meg a szabályok megszegését. A legnagyobb mennyiséget, közel 5 ezer tonnát a Konstanca melletti kikötőben foglalta le egy olyan cég raktáraiból, amely nem rendelkezett engedéllyel az ammónium-nitráttal való kereskedéshez.

Ludovic Orban román miniszterelnök azt mondta, hogy a konstancai kikötőben tárolt műtrágya kereskedelmi szerződés tárgyát képezi, és csak addig tartják ott, amíg hajóra nem rakhatják. Hozzátette: mind a belügyminisztériumtól, mind a katasztrófavédelemtől tájékoztatást kért, és arról biztosították, hogy mindent megtettek a biztonság garantálásának érdekében.

A romániai Konstanca kikötőjében mintegy 26 ezer tonna ammónium-nitrátot tárolnak - helyi hírforrások szerint. A román miniszterelnök szerint azonban nincs veszély, hiszen a román hatóságok szigorúan betartatják a veszélyes anyagok tárolására, mozgatására vonatkozó európai szabályokat.

A 26 ezer tonna ammónium-nitrát egyébként mintegy tízszerese annak a mennyiségnek, amely Bejrútban felrobbant. Emellett Marosvásárhely közelében működik egy műtrágyagyár, amely ammónium-nitrát alapú műtrágyát is gyárt.

A bejrúti robbanás után a romániai sajtó és a román hatóságok is azonnal vizsgálni kezdték, hogy veszélyt jelent-e Marosvásárhelyre a gyár, valamint azt is, hogy milyen mértékben veszélyeztetik Konstanca lakosságát a kikötőben tárolt és rakodott veszélyes anyagok.

A romániai tengeri kikötők igazgatósága közölte, hogy a konstancai kikötőben jelenleg tárolt mennyiség átlagosnak mondható. A marosvásárhelyi társaság pedig arról adott hírt, hogy a gyár területén nem tárolnak nagy mennyiségű ammónium-nitrát alapú műtrágyát. A terméket a gyártás után azonnal értékesítik és elszállítják.

ammónium-nitrát
Románia
veszélyes anyag
veszély

Most

Népszerű

Kigyulladt egy családi ház Szabadkán

Kigyulladt egy ház Szabadkán, a Bodrogvári Ferenc utcában. A családi ház lángokban áll, a tűzoltók és a mentők most értek a helyszínre. A kiérkező két tűzoltókocsival azonnal megkezdték a ház oltását.
Számlák a borítékban

Már most kezdjék el gyűjteni a számlákat!

Harminc autót és tíz belgrádi lakást is lehet nyerni a Vedd el a számlát, és nyerj! elnevezésű állami nyereményjáték újabb körében, amelynek célja, hogy visszaszorítsa a feketegazdaságot Szerbiában.