Ugrás a tartalomra
Pixabay

Hatéves csúcson van az infláció Magyarországon

2018-11-08
18:47
Forrás
index.hu
A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint októberben a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.

Az elmúlt egy évben jelentősen nőtt az üzemanyagok és a dohányáruk ára, és nagyon megdrágultak a zöldségek is: a burgonya ára 40, a friss zöldségeké 39 százalékkal emelkedett. A liszt 7,6, a kenyér 5,5 százalékkal drágult. Az üzemanyagokért 16,2 százalékkal kellett többet fizetni Magyarországon most, mint egy évvel korábban.

Magyarország
infláció

Most

07:44

Ma van a magyar kultúra napja

Több vajdasági településen is megünneplik a mai napot. Szabadkán a Népkör Magyar Művelődési Központ ez alkalomból fotókiállítással és középiskolások előadásával várja az érdeklődőket 19 órától.
20:29

Közeleg a holdújév

A világ népességének negyede számára ez az év legnagyobb ünnepe. Idén a holdújév vagy ahogy Ázsiában nevezik a tavaszköszöntő február 5-én kezdődik.
20:19

Több ENSZ-békefenntartót öltek meg Maliban

Meggyilkolták az ENSZ-békefenntartó missziójának 10 tagját, 25-öt pedig megsebesítettek az Al-Kaidával kapcsolatban álló dzsihádisták - jelentették az Egyesült Nemzetek Szervezetének illetékesei.

Népszerű

Családi ház égett le Kishegyesen

Leégett a Csőke házaspár családi háza a Deák Ferenc utcában Kishegyesen. Kedden este 17 óra környékén ütött ki a tűz a kazánházában, majd átterjedt a tetőszerkezetre.

Baleset a zentai Thurzó Lajos Általános Iskolában

Súlyos iskolai balesethez riasztották tegnap kora délután a zentai mentőszolgálatot. Egy kisfiú zuhant le a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola lépcsőjéről, aki súlyos sérüléseket szenvedett.