Ugrás a tartalomra

Hétfőig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor- és Petőfi Sándor-programra

2018.03.08
22:16
Forrás
közlemény
Március 12-ig lehet jelentkezni a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Kőrösi Csoma Sándor Programra és Petőfi Sándor Programra.

Az immár hatodik éve futó Kőrösi Csoma Sándor Program (KCSP) célja a világban szétszórtságban, diaszpórában élő magyarság támogatása és közösségi életének erősítése, míg a KCSP mintájára 2015-ben indított Petőfi Sándor Program (PSP) középpontjában a Kárpát-medencei szórványban élő magyarság felkarolása és segítése áll. Mindkét programra a magyar nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas, 20. életévet betöltött, büntetlen előéletű magyar állampolgárok jelentkezését várják Magyarországról és a külhoni területekről egyaránt. A feltételek között szerepel továbbá a legalább középfokú iskolai végzettség, a közösségszervező, hagyományőrző vagy egyéb, közösségi tevékenységekben való aktív részvétel, a magas szintű angol nyelvtudás vagy a célország nyelvének legalább társalgási szintű ismerete.


A nyertes ösztöndíjasok 9 hónapot töltenek az északi félteke országainak magyar közösségeinél, beleértve az Amerikai Egyesült Államokat, Kanadát, Európa országait és Izraelt, míg a déli féltekére utazók – Latin-Amerika, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland – 7 hónapig segíthetik a diaszpórában élő magyar közösségek mindennapi életét. Az ösztöndíjasok elsődleges feladata a közösségi élet szervezése, magyar nyelv, népzene- és néptáncoktatás, cserkészetben és a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó rendezvények szervezésében való aktív részvétel és bármely olyan tevékenység, amellyel a diaszpórában és szórványban élő közösségek magyar identitásának megőrzését és erősítését segítik.


A pályázati felhívások és jelentkezési lapok elérhetők a Nemzeti Regiszter honlapon – www.nemzetiregiszter.hu –, valamint a www.korosiprogram.hu és www.petofiprogram.hu honlapokon.

Nemzetpolitikai Államtitkárság
Kőrösi Csoma Sándor-program
Petőfi Sándor-program

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.