Ugrás a tartalomra

Heves zivatarok Magyarországon

2017.08.11
21:19
2017.10.04
12:20
Másodfokú figyelmeztetést adtak ki több megyére.

A Dunántúlon több járásra másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat a heves zivatarok miatt. A veszélyjelzés szerint Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Veszprém megye területén lehet az éjszaka számítani olyan heves zivatarokra, amelyeket viharos szél, jégeső, intenzív esőzés kísérhet. Az éjszaka első feléig a Dunántúl középső és keleti harmadán, éjfél után és hajnalban a középső országrészben és az Északi-középhegység vidékén lehet többfelé zivatar kialakulásával számolni. Szombaton napközben zivatarnak általában csekély lesz az esélye, majd este, késő este kezdődhet a Tiszántúlon kiterjedtebb zivatartevékenység. A zivatarokat felhőszakadás, viharos széllökés, itt-ott jégeső kísérheti. (MTI, kép: Pixabay)

figyelmeztetés
zivatar
zivatar

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.