Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP Photo/Dragan Perkovksi

Hivatalos: Új neve van Macedóniának

2019-02-12
21:46
Forrás
MTI
A macedón kormány bejelentette, hogy a Görögországgal kötött megállapodás és az alkotmánymódosítás nyomán mostantól hivatalosan is Észak-Macedóniának hívják az országot.

A közlemény szerint a névváltoztatáshoz szükséges jogi aktusok a hivatalos közlönyben is megjelentek kedd este. 
"Legyen a mai nap egy hosszú barátság kezdete Görögország és Észak-Macedónia között" - írta Nikola Dimitrov macedón külügyminiszter a Twitter közösségi portálon, hozzátéve, hogy a két ország nem változtathatja meg a múltját, de a jövőt a barátságra, a partnerségre és az együttműködésre építheti.

A macedón hatóságok hétfőn kezdték meg a hivatalos épületeken olvasható feliratok cseréjét, a Macedónia elnevezést mindenhol Észak-Macedóniára változtatják meg. Vasárnapról hétfőre a macedón kormány épületéről is eltűnt a "Macedón Köztársaság kormánya" felirat, amelyet a napokban az "Észak-macedón Köztársaság kormánya" felirattal helyettesítenek majd. A névtáblát a macedón-görög határon is lecserélték már. Kedden pedig felvonták a NATO zászlaját a kormányhivatal épülete előtt. 

A macedón kormány és a NATO múlt szerdán írta alá a csatlakozási jegyzőkönyvet, amely lehetővé teszi, hogy Észak-Macedónia a katonai szövetség 30. tagja legyen. Erre várhatóan 2020-ban kerül sor.

Foto: Tanjug/AP Photo/Dragan Perkovksi

A névvita 1991 óta folyt Macedónia és Görögország között, azóta, hogy Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Miután a felek 27 éves csatározás után megállapodtak a névváltoztatásról, további hét hónap kellett ahhoz, hogy minden szükséges intézkedést megtegyenek. 

A görög és a macedón külügyminiszter tavaly június 17-én írta alá a névváltoztatásról szóló megállapodást. Az egyezmény értelmében a volt jugoszláv tagköztársaságot a hazai és a nemzetközi dokumentumokban is Észak-Macedóniának hívják majd, az ország hivatalos nyelve a macedón, az ott élők nemzetisége macedón, állampolgársága pedig macedón/Észak-Macedónia állampolgára, minden ország a saját nyelvére fordítva használhatja az Észak-Macedónia, illetve az Észak-macedón Köztársaság elnevezést.

A megállapodást ezt követően a macedón parlament ratifikálta, majd Zoran Zaev kormányfő népszavazást kezdeményezett, hogy kiderüljön, mennyire támogatják az állampolgárok az ország nevének megváltoztatását. A nem ügydöntő referendumon feltett kérdésre - Támogatja-e Macedónia EU- és NATO-tagságát azáltal, hogy elfogadja a Macedónia és Görögország között megkötött egyezményt? - ugyan a voksolók több mint 90 százaléka igennel válaszolt, ám a részvételi arány alig haladta meg a 36 százalékot, így érvénytelen lett a népszavazás. Ennek ellenére a miniszterelnök alkotmánymódosítást kezdeményezett, amelyet a parlament idén január 11-én meg is szavazott. Két héttel később pedig a görög törvényhozás is jóváhagyta a névváltoztatásról szóló megállapodást.

 

Macedónia
Észak-Macedónia
Szkopje

Most

20:15, Frissítve: 20:37

A Szerbia Jövője kampány Belgrádban

Becslések szerint több mint százezer ember gyűlt össze ma Belgrádban a köztársasági parlament épülete előtt a Szerbia jövője kampánysorozat központi rendezvényén.
19:14, Frissítve: 19:24

Megmentették a Notre-Dame festményeit

Már csak négy műtárgy maradt bent, amelyek szintén érintetlenek, de egyelőre nem lehet hozzájuk férni, mert a helyet, ahol találhatók, még mindig nem biztosították a hatóságok.
19:02, Frissítve: 19:11

Virágfesztivál Kúlán

Több mint 50 kiállító szebbnél-szebb standjáról válogathatnak a növények szerelmesei a kúlai virágfesztiválon
18:55

Hetven éves az óbecsei Kajak-kenu Klub

Az idén ünnepli megalakulásának 70. évfordulóját az óbecsei Kajak-kenu Klub. Az olimpiai érmeseket, világ- és Európa-bajnokokat nevelő klub múltját egy kiállítás mutatja be a Városi Múzeum.
18:31

Húsvétra hangolódtak a Népkörben

Húsvéti táncházat és kézműves foglalkozást tartottak csütörtökön a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központban. A húsvéti műhelymunkán hagyományos és modern módszerekkel készítettek hímes tojásokat.

Népszerű

Holttestet találtak a Tiszában

Megtalálták annak a 62 éves férfinek a holtestét a Tiszában Adorjánnál, aki március 24-én tűnt el Törökkanizsán.