Ugrás a tartalomra

Horvátországban a jövőben felelősségre vonhatók a kommentelők a gyalázkodó hozzászólásokért

2021.10.01
20:35
Forrás
MTI
A horvát parlament pénteken elfogadta az elektronikus médiáról szóló új törvényt, amely szerint a jövőben felelősségre vonhatják a kommentelőket a gyalázkodó hozzászólások miatt - közölte a Nova TV kereskedelmi hírcsatorna.

A jogszabály tiltja a médiafelületeken olyan tartalmak megjelenítését, amelyek gyűlöletet keltenek, erőszakra hívnak fel, súlyosan sértik mások személyiségi jogait, valamint terrorcselekmények elkövetésére buzdítanak.

A törvény egy korábbi tervezete a teljes tartalomért - beleértve a névtelen hozzászólásokat is - a médiaszolgáltatót vonta volna felelősségre, és százezer kunától egymillió kunáig (4,8-48 millió forint) terjedő pénzbírsággal büntette volna a felületükön megjelent gyalázkodó kommentekért. A törvényjavaslatot azonban számos kritika érte, többek között a Horvát Újságíró Szövetség (HND) is óvást nyújtott be ellene. Ezért át kellett dolgozni.

A most megszavazott jogszabály a hozzászólás tartalmáért annak szerzőjét teszi felelőssé. Amennyiben pedig a média tulajdonosai el akarják kerülni a büntetést, meg kell változtatniuk a kommentelés szabályait.

Regisztrációhoz kell kötniük a hozzászólások lehetőségét, a felhasználókat pedig jól érthetően tájékoztatniuk kell a szabályok megsértésének következményeiről. Amennyiben a felhasználó sértő kommenteket, a bejegyzéshez fűzött gyalázkodó hozzászólásokat ír, az oldal üzemeltetőjének el kell azt távolítania, de le is tilthatja a felhasználót a további hozzászólás lehetőségétől.

Az új törvény sokkal nagyobb átláthatóságot tesz lehetővé az elektronikus médiapiacon. Annak szereplői kötelesek lesznek feltüntetni tényleges tulajdonosi hátterüket és finanszírozásuk forrását is.

Horvátország
kommentár
felelősségre vonás

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.