Ugrás a tartalomra
Illusztráció Pannon RTV/Szalai Adrián

Húsz gépfegyverre bukkantak egy Röszkén elfogott csempész autójában

2023.03.24
07:32
2023.03.24
10:49
Forrás
hirado.hu
Húsz gépkarabélyt foglaltak le a pénzügyőrök Röszkén. Egy albán sofőr autójában voltak elrejtve a fegyverek és a hozzájuk tartozó tárak.

Egymás után kerültek elő a gépkarabélyok és a hozzá tartozó tárak egy gépjármű belsejéből Röszkén.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának alezredese elmondta, hogy a pénzügyőrök egy albán sofőr autóját ellenőrizték, ekkor találtak rá a papírba és fóliába csomagolt, nagy mennyiségű csempészárura.

„A sofőr nem tett bejelenteni való áruról nyilatkozatot, ennek ellenére kollégáim kockázatelemzés céljából félreállították, hogy tüzetesebben átvizsgálják. A vizsgálat eredményeként a jármű küszöbeiből, illetve a hátsó ülés melletti kárpitból összesen húsz darab gépkarabély, huszonnégy darab, a gépkarabélyhoz használatos tár, illetve húsz darab pisztolytár került elő” – mondta Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságától Némedi-Varga Éva pénzügyőr alezredes.

A vámosok nemcsak a csempészett fegyvereket, hanem az albán sofőrt is átadták a rendőrségnek.

Röszke
embercsempész
gépfegyver

Most

15:20, Frissítve: 15:26

Később érik a feketicsi meggy

A szokásosnál hidegebb és csapadékosabb időjárás miatt a termés is károsodhat. A termelők szerint a gyümölcsöt az alacsony felvásárlási ár miatt nem érdemes eladni, ezért feldolgozva próbálják értékesíteni.
13:43, Frissítve: 13:53

Kétnyelvű zenés irodalmi est Pancsován

Petőfi 200 Zmaj 190 címmel tartottak kétnyelvű zenés irodalmi estet a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben. Kicsik és nagyok együtt ünnepelték az évfordulókat.
13:21, Frissítve: 13:52

Július elsejétől drágul a cigaretta Szerbiában

Ez lesz a második áremelés idén és valószínűleg a szokásos 10 dinárral drágul majd. A drágulás oka a 2020 végén elfogadott jövedéki naptár, amely szerint 2025-ig minden január és július elején 1,5 dinárral emelik a cigaretta utáni külön jövedéki adót

Népszerű