Ugrás a tartalomra

Idén is jól szerepelnek a vajdasági lovasok

2020.10.10
16:51
2020.10.10
18:49
Forrás
Pannon RTV
Megkezdődött a 13. Nemzeti Vágta. Koncz Dorottya és Nagy Arnold is továbbjutott.

Budapesten ma délután először a Kishuszárok előfutamait követhették végig az érdeklődők. A 3. előfutamban indult a Bácsfeketehegyet képviselő Koncz Dorottya, aki másodikként ért célba Bohóc nevű lován. Ezzel az eredménnyel bejutottak a holnap délután rajtoló Kishuszár Vágta Döntőjébe. A Nemzeti Vágtán a 4. előfutamban indult a címvédő Nagy Arnold Temerin színeiben. Arnold és Fantázia első helyen ért célba, így értük holnap is izgulhatunk a középfutamában. Az 5. előfutamban induló Dudás József csak harmadik helyen tudott befutni London nevű lovával Oromhegyes színeiben, így számára véget ért a verseny. A 6. előfutamban indult a Szabadkát képviselő Báló Attila, Montana nevű lovával. A jól sikerült start után a lovas nyerge elcsúszott és Attila leesett a lóról. A pályáról hordágyon vitték el, de jelezte, hogy jól van. A Vajdasági Futamon első helyezést elérő Gulyás Szabolcs a 10. előfutamban indult Déva Szándék nevű lovával Zenta képviseletében és másodikként ért célba. Ugyanebben a futamban futott Cékus Árpád Bessie-vel is Kishegyes színeiben, azonban nem jutott tovább. A budapesti Nemzeti Vágta középfutamai és a Nemzetközi futamok elődöntői vasárnap délelőtt kerülnek megrendezésre. A Kishuszár Vágta döntője 15 óra 10 perckor indul. A Nemzetközi futam és a Nemzeti Vágta döntője is 16 óra után lesz megtartva.

Bunford Tivadar, elnök, Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány: „Sajnos Szabadka képviseletében Báló Attila a második körben leesett a lóról, úgy láttam, talán a nyereg hevederje lazult meg neki. Ő a saját lábán ment ki a pályáról, vagyis hát föllépett a mandinerre, hogy a verseny tudjon folytatódni. Utána elvitték az egészségügyiek, CT-vizsgálatra. Most jártam körül az istállókat, de még nincs, nem jött vissza, hírt nem kaptam róla. Nagy előrelépés, hogy a Kishuszár Vágtában Koncz Dorottya bejutott a döntőbe, ez most először történik meg az idén, hogy vajdasági kishuszár döntős lesz. Ebben az egész izgalmas délutánnak a legbiztosabb pontja Nagy Arnold volt, aki Fantázia nevű lován fél gőzzel megnyerte a negyedik futamot, így holnap az elődöntőben és reményeim szerint a döntőben is szerepelni fog.”

Nemzeti Vágta
Budapest
vajdasági
lovas
Nagy Arnold
Koncz Dorottya

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.