Ugrás a tartalomra

Jelentős mennyiségű hulladékot hagytak maguk után a Budapesten szilveszterezők

2022.01.01
19:46
Forrás
MTI
Csaknem 200 köbméternyi szemetet szedtek össze a szilveszteri ünneplés után Budapesten.

Január elsején reggel 6 órától egész nap kézi és gépi erővel takarítottak a magyar főváros óévbúcsúztató közterületi helyszínein, továbbá a Kis- és Nagykörúton, valamint az aluljárókban és azok környékén.

20 takarító és szállító járművel, valamint a kézi úttisztítást végző 90 emberrel látták el feladatokat.

A szemetet a Budapesti Közművekhez tartozó Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe szállították, ahol távhőt és villamosenergiát állítanak elő belőle.

Budapest
szilveszter
szemét
hulladék

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.