Ugrás a tartalomra

Jövőre Magyarországra jön a Dream Theater

2019.09.14
11:22
2024.03.19
08:36
Forrás
MTI
A világhírű amerikai progresszív metálzenekar 2020. február 8-án a Papp László Budapest Sportarénában ad mintegy háromórás koncertet.

A Dream Theater az idén februárban megjelent, Distance Over Time című, immár tizennegyedik stúdióalbumához kapcsolódó európai turnéján eljátssza húsz évvel ezelőtt kiadott, ma már klasszikusnak számító lemeze, a Metropolis Pt. 2: Scenes From A Memory számait, valamint ismert slágereit is - közölték a szervezők az MTI-vel.

A csapat, amelyet eddig kétszer jelöltek Grammy-díjra, és mintegy 15 millió lemezt adott el, 2020 eleji turnéján tizenhat országban huszonnyolc koncertet ad. A Dream Theaterben mára két alapító tag maradt, John Petrucci gitáros mellett John Myung basszusgitáros. Mellettük James LaBrie énekel, Jordan Rudess játszik billentyűs hangszereken, Mike Mangini pedig dobol. Az együttes a tagok kimagasló technikai tudásáról, többtételes dalszerkezeteiről, valamint erőteljes koncertjeiről ismert. A zenekar eddig tizenegy alkalommal játszott Magyarországon: először 1998-ban, legutóbb idén a Fezen fesztiválon.

Dream Theater
zenekar
metál
koncert

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.