Ugrás a tartalomra

Kárpát-medencei középiskolásokat táboroztat a Rákóczi Szövetség

2019.08.04
10:49
Forrás
MTI
A jövő héten Sátoraljaújhelyen táboroztat Kárpát-medencei középiskolásokat a Rákóczi Szövetség.

Csáky Csongor, a szövetség elnöke azt mondta, a többi között néptánccal, könnyűzenei programokkal, sportfoglalkozásokkal készülnek, és a táborozók ellátogatnak Kassára is. A tábor céljának azt nevezte, hogy a résztvevők életre szóló élményekkel gazdagodjanak és új barátságokat kössenek. Hozzátette, a jövő héten Székesfehérváron indul egy kéthetes színjátszó tábor is, amelybe hatvan diákot várnak. A táborozók augusztus 18-án és 19-én egy királykoronázó szertartásról szóló darabban szerepelnek majd.

Az elnök kitért arra is, hogy a szövetség programjaiban évente mintegy százezer fiatal vesz részt. A nemzeti ünnepekhez kapcsolódó Kárpát-medencei diákutaztatási programban az idén eddig több mint 16 ezren utazhattak.

Rákóczi Szövetség
táborozás
középiskola
diák
utazás

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.