Ugrás a tartalomra

Katasztrófa sújtotta területté nyilvánították Zágrábot

2020.03.23
18:00
2020.03.23
18:06
Forrás
MTI
A tegnapi földregések után Milan Bandić, a város polgármestere hozta meg az erre vonatkozó döntést.

Ez azt jelenti, hogy a földrengés áldozatai külön pénzügyi segítséget igényelhetnek a várostól házaik és lakásiak felújítására. A vasárnap reggel fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott és több ember is megsérült. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre.

A horvát belügyminiszter sajtótájékoztatóján elmondta: a földrengésben 27 ember sérült meg, 18-an súlyosabban, egy összeomlott épületből kimentett 15 éves gyerek állapota pedig még mindig válságos. Sajtóhírek szerint a gimnazista fejsérüléseket szenvedett és mesterséges kómában tartják.

A szűk belvárosban 250 épületben okozott kárt a földrengés. Megrongálódott a város jelképének számító katedrális, a horvát parlament és a kormány épülete, valamint több templom és más a kulturális örökség körébe tartozó építmény.

Több kórházból is evakuálni kellett az embereket vasárnap. Zágrábban 17 kórház működik, van, amelyiket teljesen le kellett zárni, mint például a szülészeti és nőgyógyászati klinikát. A kismamákat és a csecsemőket még vasárnap átköltöztették egy másik kórházba. Biztonsági okok miatt közel hatvan ember töltötte az éjszakát egy zágrábi diákotthonban, ugyanakkor sokkal többen is vannak, akik nem térhettek vissza otthonaikban, ők rokonoknál, ismerősöknél húzták meg magukat. Vasárnap reggel óta 57 utórengést jegyeztek fel Zágrábban. Kettő közülük - hétfőn hajnali 3 órakor, majd délelőtt 11 óra 12 perckor - jól érzéklehető volt és újabb pánikot keltett az emberekben. Az első rengés 3,1-es, a második 3,7-es erősségű volt. Szakemberek szerint az utórengések akár hónapokig is eltarthatnak.

Zágráb
Horvátország
katasztrófa sújtotta terület

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.