Ugrás a tartalomra

Kedden kezdődik a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor

2017-07-17
12:45
2017-10-04
12:09
A romániai rendezvény idei jelmondata "A biztos pont" lesz, a résztvevő vendégek egyebek mellett Kelet-Közép-Európáról, mint biztos pontról beszélgetnek.

Holnap kezdődik a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, vagyis közismertebb nevén a Tusványos Tusnádfürdőn. A romániai rendezvényen, amelynek idei jelmondata "A biztos pont" lesz, a résztvevő vendégek egyebek mellett Kelet-Közép-Európáról, mint biztos pontról fognak előadást tartani és véleményt cserélni. A hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor magyar miniszterelnök az idén is megtartja szombat délelőtti előadását. Pénteken a Kárpát-medencei magyar politikai pártok elnökei találkoznak egymással. Az eseményen számos magyar kormányzati politikus részt vesz, hiszen olyan vitákat akarnak generálni, amelyek valamennyi Kárpát-medencei magyar közösséget érintenek. A tusnádfürdői tábor idején számos szabadidős program is lesz, esténként pedig koncertekkel várják a vendégeket. (MTI)       

2017
Tusványos
Tusnádfürdő

Most

23:33, Frissítve: 00:12

Közvita a vajdasági közmédia műsorairól

A vajdasági közmédia műsorairól tartott közvitát csütörtökön este Szabadkán a Vajdasági RTV Műsortanácsa. Pancsova és Temerin után a szabadkai volt a harmadik, a zárórendezvény Újvidéken lesz.
23:23, Frissítve: 00:34

Győzött a Partizan

A Partizan labdarúgói 2:1-es győzelmet arattak a Young Boys csapata felett az Európa Liga B csoportjának ötödik fordulójában. A Partizan bejutott a kieséses szakaszba az Európa Ligában.
22:23, Frissítve: 00:12

„Szeretném, ha lennének barátaim”

Tavaly karácsony óta nincs áram a bajmoki Bošković család házában. Öten élnek együtt egy háztartásban. Három gyermekük van, de hamarosan újabb babával bővül a család.
21:54, Frissítve: 00:33

BATE Boriszov - Crvena Zvezda 0:0

A belgrádi együttes gól nélküli mérkőzést játszott Fehéroroszországban. Ezzel növelte esélyét, hogy tavaszra is a nemzetközi porondon szerepelhessen.

Népszerű