Ugrás a tartalomra

Kézilabdacsarnok avatóval ünnepelték Kelebia évfordulóját

2017.12.09
16:02
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
A magyarországi község alapításának 93. évfordulója alkalmából az ünnepi műsor keretében felavatták és átadták rendeltetésének a csarnokot. Ezután kezdődött az I. Kelebia Futsal Kupa.

A nemzeti himnusszal kezdődött az avatóünnepség.

Egy 20 éves álom vált valóra az új kézilabdacsarnokkal - jelentette ki Maczkó József. Kelebia polgármestere hozzáfűzte, az álom azonban ezzel még nem ért véget, hiszen újabb terveik vannak: „Olyan színvonalú csarnokot hoztunk létre, amely akár nemzetközi mérkőzések lejátszására is alkalmas. Szándékaink szerint, reményeim szerint 1-2 év múlva arról tudok beszámolni, hogy itt egy edzőtábort hoztunk létre. Szállással, sportcsarnokkal, sportpályákkal, ökoturisztikai résszel. Ezen dolgozunk most.”

A magyar kormány 615 millió forinttal támogatta a sportcsarnok megépítését. Bányai Gábor országgyűlési képviselő köszöntőbeszédében kiemelte, a legjobb befektetés az építkezés: „Bízunk abban, hogy itt akár a kelebiai fiatalok, idősebbek ebben a csarnokban, amely korábban itt nem volt, kihasználják bármilyen sportágra, mert akkor az egészségüket védik, és védik ezzel az egész országot, mert kevesebbe fog kerülni az egészségügy fenntartása a nemzetünknek.”

Sárfalvi Péter helyettes államtitkár szerint nagyon fontos, hogy minél többen használják majd a sportcsarnokot, és minél több gyermek sportoljon: „Nekem nagyon örül a szívem, mert most itt a sok gyermeket látom, a sok csillogó szemű gyereket. Ez az értelme, ez a munkánknak is, hogy minél jobban népszerűsítsük a sportot. Annak meg az egyik alapfeltétele, hogy legyen megfelelő sport infrastruktúra.”

Az nemzeti színű szalag átvágása előtt a falu plébánosa, Pribitek László megáldotta a létesítményt. Az ünnepélyes átadó után a helyi általános iskola fitness bemutatóval kedveskedett a vendégeknek, majd kezdetét vette az 1. Kelebia futsal kupa.

Kelebia
kézilabdacsarnok
Futsal Kupa

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.