Ugrás a tartalomra

Kisebb földrengés volt Miskolc környékén

2020.10.19
14:04
2020.10.19
14:12
Forrás
MTI
Kisebb földrengés volt Miskolc környékén dél körül, károkról nem érkezett jelentés.

A budapesti Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium azt közölte az MTI-vel, hogy október 19-én délelőtt 11 óra 50 perckor kisebb földrengés keletkezett Miskolc közelében, mintegy 4 kilométeres mélységben, a földmozgás magnitúdója 2,8 volt a Richter-féle skálán.

A földrengést a lakosság is érzékelte - tette hozzá Timkó Máté szeizmológus.

Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: kevesen jelezték, hogy észlelték a földmozgást, károkról nem érkezett bejelentés.

földrengés
miskolc
károk
szeizmológiai
obszervatórium

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.