Ugrás a tartalomra

Kisebbségvédelem Európában Nyári Egyetemen - idén online

2020.05.05
11:32
2024.03.19
08:52
Forrás
Szabadkai Magyar Rádió
Fiatal jogászok jelentkezését várják május 31-ig, a Kisebbségi Jogvédő Intézet honlapján, a www.kji.hu-n. A rendezvényt ezúttal rendhagyó módon, online szervezik meg.

A kárpát-medencei magyarok jogvédelme iránt érdeklődő, azért tenni is akaró fiatalok már kilenc éve találkoznak a magyarországi Martonvásáron, a Kisebbségvédelem Európában Nyári Egyetemen, augusztus 3. és 7. között, idén azonban a koronavírus-járvány miatt online szervezik meg az eseményt. A cél megteremteni és megerősíteni az elcsatolt területeken élő magyar nemzeti közösségek jogvédelmét.

Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója a Szabadkai Magyar Rádió műsorában elmondta: "Mi arra koncentrálunk, hogyha a magyarsága miatt éri jogsérelem magyar nemzettársainkat, vagy azok csoportját akkor azok segítségére siessünk. Ennek a segítségadásnak az egyik fontos pillére az oktatás. A helyszínen, az elcsatolt területeken kell a jogbiztonságot olyan módon megszervezni, hogy az ott élő magyar jogászok, ügyvédek vagy a jogvédelemmel foglalkozó civilek felkészültek legyenek. Ezt a célt szolgálja a nyári egyetem ahol az adott területen érvényben lévő jogszabályok, kisebbségvédelmi törvények - ha van ilyen - oktatási törvény, által adott lehetőségeket számon kérni és betartatni a többségi nemzet politikai vezetőivel. Sajnos az a helyzet, elsősorban Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben, hogy vannak ugyan törvények oktatásról, nyelvhasználatról de nem tartják be azokat. Természetesen Délvidéken Vajdaságban is számos probléma van de vajdasági nemzettársaink jobb helyzetben vannak a többi nemzettel szemben."

kji
Nyári Egyetem
jogászok

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.