Ugrás a tartalomra

Komoly fennakadásokat okozott az erős szél és a hó Szerbia délebbi részein is

2023.02.05
12:16
2023.02.05
16:47
Forrás
Pannon RTV
Čačakon, Lučani településen és Novi Pazarban sok felhasználó maradt áram nélkül. A legtöbb hó a hegyvidéki területeken esett. Sok volt a baleset és az elzárt útszakasz még vasárnap délelőtt is.

Három autó ragadt a hó fogságába a Brdo-Odvraćenica szakaszon. Kotrógép indult a segítségükre. Mindent beborított a temérdek hó, és a gép is nehezen birkózott meg vele.

A belügyminisztérium munkatársai az éjszaka folyamán evakuálták a Sjenica-Novi Pazar úton gépkocsijukban ragadt embereket. Vasárnap délelőtt teljesen szünetelt a forgalom ezen a részen, mivel az erős szél hótorlaszokat emelt az útra.

„Ez egy veszélyes szakasz. Most is, mint három évvel ezelőtt, ugyanaz a probléma. Ez a szakasz veszélyes. Egész éjszaka nem álltak meg. Ez a kolléga itt maradt, fent, pár helyen kiszélesítették az utat, így többnyire már járható.”

Nehéz helyzetbe kerültek a Čačakon, a Lučaniban és a Novi Pazar térségében élők. 2000 háztartás maradt áram nélkül. A Golija hegységben újabb fél méternyi hó esett. 10 centiméteres hóvastagság alakult ki a Divljaka-Ivanjica-Javor úton. Hó borítja Crna Trava község településeit is.

Aleksandar Radosavljević, munkatárs, Szerbiai Belügyminisztérium: „Ha mégis úgy döntenek, hogy útnak indulnak, akkor kötelezően használniuk kell az előírt téli felszerelést, az útviszonyoknak megfelelően kell közlekedniük, és az indulás előtt kötelezően ellenőrizniük kell a tartályban lévő üzemanyag mennyiségét, hogy a mobiltelefonjuk fel van-e töltve, illetve, hogy elegendő mennyiségű élelem, meleg ruha és cipő legyen náluk.”

Užice területén megállás nélkül havazott. A téli szolgálat járművei egész éjjel dolgoztak, ennek köszönhetően járhatóak voltak az utak, viszont kisebb fennakadások előfordultak. Zlatiboron és környékén szombaton egész nap havazott, a helyzetet itt is a hófúvás nehezítette. A gépjárművek emiatt lassan közlekedtek.

Alen Mušanović, munkatárs, Užice Útjai Közvállalat: „A legnehezebb a helyzet Borova Glava, Tara és Debelo Brdo területén volt, ahol nehézgépek dolgoztak. Emellett 20 kamion volt terepen a nap 24 órájában, és éjjel-nappal takarították az utakat. Az elsőrendű utak járhatók, és igyekszünk, hogy ne legyen hó az utakon. A másod- és harmadrendű utak esetében 5-10 centiméteres hó van.”

Az illetékesek arra kérik a polgárokat, hogy ha nincs halaszthatatlan dolguk ne induljanak útnak az érintett területeken.

A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet egyébként rrős szélre és hóviharra figyelmeztet Szerbia hegyvidéki területein. Az illetékesek arról is tájékoztatnak, hogy február 10-ig a reggeli órákban komoly fagyokra is számítani kell. A széllökések a hegyekben hétfő reggel és délelőtt az 55 km/h-ás sebességet is elérhetik el. Estefelé viszont már stabilizálódik az időjárás és a szél is gyengül majd. A jövő hétvégétől számíthatunk arra, hogy némileg emelkedik a hőmérséklet.

 

Szerbia
havazás

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű